A világ legveszélyesebb atomerőműve

A fukusimai atomerőmű-katasztrófa után több ország úgy döntött, hogy átmenetileg leállítja a nyolcvanas évek előtt épült atomreaktorait. Eközben Oroszországban és a volt szovjet tagállamokban továbbra is működnek olyan erőművek, amelyeket rendkívül veszélyesnek tartanak. A világ legveszélyesebb atomerőművének az örményországi Metsamort tartják, ahol az ország áramszükségletnek nagyjából a 40 százalékát állítják elő. Metsamort 1973-ban kezdték el építeni és két reaktora 1979-ben kezdett üzemelni. A szakértők rendszeresen veszélyesnek ítélik meg az erőművet, de a kormány nem hajlandó a kikapcsolására.

metsamor

Fotó: Wikipedia

Metsamor reaktorai a legelavultabbaknak számítanak a világon, élettartamukat 35 évre tervezték. Az örmény erőműben nem építettek a reaktortartály köré konténmentet, vagyis nincs meg az a vasbeton szerkezet, ami egy baleset esetén a reaktor acélfala után plusz biztosíték lenne arra, hogy ne kerüljön radioaktív anyag a környezetbe.

A metsamori erőmű veszélyessége elsősorban abból ered, hogy egy szeizmikusan igen aktív területre épült, hiszen gyakorlatilag az egész ország törésvonalon fekszik. Továbbá egy esetleges baleset rengeteg ember életét veszélyeztetné, mivel az atomerőmű alig harminc kilométerre van a fővárostól, Jerevántól, ahol az ország lakosságának harmada, 1,1 millió ember él.

metsamorlarge-Small

1988-ban történt a legutóbbi nagy erejű földrengés Örményországban. A Richter-skála szerinti 6,8-as erejű földrengés 25 ezer ember halálát okozta, és félmillióan váltak hajléktalanná, továbbá 58 települést rombolt porig. Az epicentrum 100 kilométerre volt az erőműtől, ami nem sérült meg, de a szovjet vezetés két évvel a csernobili katasztrófa után nem akart kockázatot vállalni és leállíttatta a reaktorokat. A következő években hetekig tartó áramszünetek, télen mínusz 5-10 fokos átlaghőmérséklet mellett fűtés nélkül maradó városokban napi egy órára kapcsolták be a hálózatot.

Metsamor_NPP_aerial_view

metsamor1

Bár minden nemzetközi szakértőcsoport figyelmeztet Metsamor veszélyeire, még hat évig biztosan nem fogják leállítani a működését. 2020-ra azonban a tervek szerint elkészül az ötmilliárd dolláros beruházásból épülő új, modern és biztonságos örmény atomerőmű, és az akkor már a tervezett élettartamán bőven túl működő Metsamort végre be lehet zárni. – Írta az Index.

WikipediaNationalGeographicIndex

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!