A leghosszabb menetelés – 1300 kilométert tett meg néhány hónap alatt egy tigris Indiában

Rekordot jelentő csaknem 1300 kilométert tett meg öt hónap alatt egy tigris Indiában: a szakértők szerint a két és fél éves hím valószínűleg zsákmány, territórium vagy társ után kutatva járja az országot. A C1 névre keresztelt tigris a nyugat-indiai Mahárástra állam egyik vadrezervátumában született. Idén februárban kapott jeladós nyakörvet az állat és egészen a monszunesők kezdetéig kóborolt a helyi erdőkben, majd elindult “megfelelő élőhelyet találni magának” – olvasható a BBC hírportálján.

Forrás: Wikimedia Commons/Rahulsharma photography

A nagymacska június végén hagyta el a vadrezervátumot, ahol született és azóta Mahárástra, valamint a szomszédos Telangána állam több területét is bejárta. Múlt hétvégén Mahárástra egy másik vadrezervátumában bukkant fel. A vadvédelmi illetékesek szerint a tigris nem “egyenes irányban” halad, hanem össze-vissza kóborol. Az óránként frissülő műholdas adatok szerint az elmúlt 9 hónapban több mint 5 ezer helyen járt.

“Valószínűleg saját territóriumot, élelmet és társat keres. A tigrisek potenciális élőhelyeinek többsége azonban már foglalt Indiában, ezért az újaknak sokáig kell kutatniuk” – mondta Bilal Habib, az Indiai Vadvédelmi Intézet biológusa.

Forrás: Wikimedia Commons/Fitindia

Az állat napközben meghúzza magát és éjszaka indul útnak. Vaddisznóval és szarvasmarhával táplálkozik. A tigris eddig mindössze egyszer került összetűzésbe emberekkel, akkor is csupán “véletlenül sebesített” meg valakit, aki bemászott a bozótosba, ahol a ragadozó épp meghúzta magát. A hatóságok szerint azonban lehet, hogy az állatot be kell majd fogni és átszállítani a legközelebbi erdőbe “az esetleges kellemetlen találkozások elkerülése” érdekében.

Az illetékesek amiatt is aggódnak, hogy nemsokára elvesztik a kapcsolatot az állattal, mivel a nyakörv akkumulátora hamarosan lemerül. A szakértők szerint a tigrisek száma nő Indiában, az állatok élőhelye azonban zsugorodik és nem mindig van bőséges táplálékuk.

Forrás: Wikimedia Commons/Tuxyso

Cikkajánló: Több mint kétszeresére nőtt a tigrisek száma Indiában


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!