A halogatás ára a komoly fogászati beavatkozás lehet

Őseink egykor elsősorban nyers, feldolgozatlan élelmiszereket fogyasztottak, melyekben kevés volt a fogszuvasodást előidéző szénhidrát. Emellett voltak napok, amikor egyáltalán nem jutottak táplálékhoz. Ezzel szemben a modern kor embere naponta több alkalommal nagyrészt szénhidrátdús élelmiszereket fogyaszt, mely a fogak állapotára is kihatással van.

A rendszeres, helyes technikájú szájápolás, illetve az éves fogorvosi vizsgálat segíthet, hogy a fogaink idős korunkban is megmaradjon, és ne kelljen komoly beavatkozásokon részt vennünk. Viszont ha elhanyagoljuk a szájápolást és halogatjuk az fogorvosnál történő látogatást, akkor könnyen lehet, hogy a Potidental fogászat implantátum szolgáltatására lesz szükségünk.

A félelem alapja

Legyen szó nőről, férfiről, kicsiről, nagyról, alkalmazottról, vállalkozóról, a fogorvostól való félelem rengeteg embert érint. A félelem hátterében jellemzően gyermekkori rossz tapasztalatok állnak, melyek a felnőttkorra is kihatnak. Ugyanakkor felnőttként is érhetnek olyan negatív élmények, melyek hatására akár évekre halogatjuk a fogorvosi kontroll vizsgálatot.

Érthető, hogy a rossz tapasztalatok miatt messziről kerüljük a fogorvost, azonban hosszú távon nagyon komoly egészségügyi problémák jelentkezhetnek. Ezek helyrehozatala sokkal komolyabb beavatkozással érhető el, mintha időben elmentünk volna a szakemberhez.

A halogatás ára

Az egy dolog, hogy a helyzet odáig eszkalálódhat, hogy akár több alkalmas kezeléssel hozhatók csak rendbe a fogak. Ha nagyon rossz a helyzet, akkor mélyen a pénztárcánkba kell nyúlnunk. Például az implantátum beültetés akár súlyos százezrekbe kerülhet.

Ha nemcsak a fogorvost kerüljük, hanem a szájápolási technikánk sem megfelelő, akkor nagy valószínűséggel mire évek múltán eljutunk a fogorvoshoz, nem lesz elegendő az egyszerű fogkőeltávolítás. Minél komolyabb a probléma, annál nagyobb összegbe fog kerülni a helyrehozatal.

A fogászati probléma terjeszkedése

Azok, akik hosszú ideig nem mennek el fogorvoshoz, hajlamosak csak abban az esetben időpontot kérni, amikor már nagy a baj és szinte elviselhetetlen a fájdalom. Ekkor jó esetben pár napon belül kapunk időpontot, de könnyen lehet, hogy csak egy-két hét múlva tud fogadni a fogorvos.

Jobb, ha nem várjuk meg, hogy súlyos legyen a helyzet. A legalább évente megejtendő fogorvosi kontroll azért fontos, mert a fogkövet ennyi idő múltán érdemes eltávolítani.

Fogvesztés esetén sem szabad húzni az időt, mivel idővel az adott területen lassanként a csontszövet elsorvad és bedőlnek a körülötte lévő fogak. Ha ekkor mégis úgy döntünk, hogy sort kerítünk a fogbeültetésre, akkor az csak komoly beavatkozás által érhető el, ami nem csak nem kellemes, de még költséges is.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!