A dinoszauruszokéhoz hasonló lábat növesztettek csirkeembrión chilei kutatók

Chilei kutatóknak a világon elsőként sikerült a dinoszauruszokéhoz hasonló lábat növeszteniük csirkeembrión. Az Evolution című folyóiratban közölt tanulmány szerint a “csirkeembrió lábának korai fejlődését meggátolva a végtag olyanná alakult, mint, amilyen a dinoszauruszok lába volt. Az eredmény egy dinoszaurusz lábas csirkeembrió” – idézte Alexander Vargast, a Chilei Egyetem kutatóját a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

csirkeembrio-1Csirkeembrió (illusztráció) Forrás: Graeme Campbell/Wikipedia

A mai madarak a theropoda dinoszauruszokból fejlődtek ki a több mint 145 millió évvel ezelőtti jura földtörténeti korban. A két lábon járó theropodák (szörnylábúak) kezdetben húsevők voltak, majd idővel növény- és rovarevő csoportjaik is kialakultak.

csirkeembrio-2

A dinoszauruszok szárkapocscsontja csőszerű volt és lenyúlt egészen a bokáig. A madarak kialakulásához vezető evolúció során ez a csont megrövidült és szilánkszerű alakot öltve elvált a bokától. A kutatók azonban már korábban megfigyelték, hogy az embrionális fázisban a madaraknak először a dinoszauruszokét idéző csőszerű szárkapocscsontjuk alakul ki, amely később tovább fejlődik. A csirkeembrió szárkapocscsontjának korai fejlődésébe való beavatkozással – egy növekedésért felelős gén manipulációjával -, a kutatóknak sikerült elérniük, hogy a csont az eredeti, csőszerű formában fejlődjön tovább, összekapcsolódva a bokával. Vargas szerint az eredmények nem csupán a madarak és a dinoszauruszok kapcsolatát, hanem az evolúciós folyamatban végbement genetikai változásokat is új megvilágításba helyezik.

csirkeembrio-4

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!