A bankkártyás fizetés ma már minden kereskedő és szolgáltató számára alapvető eszköz kell hogy legyen a gördülékeny működéshez. Azonban a sok ajánlat között könnyű elveszni, lássuk, hogy mely pontokon kell különösen odafigyelni egy POS szerződés megkötése során.

Például a Novopayment POS terminálos ajánlatainál a díjak és a forgalmi feltételek a választott csomagtól és készüléktől is függhetnek, ezért ezeket az igénylés előtt érdemes együtt áttekinteni.
Bankkártya terminál (POS) mindenképpen kell
Egy vásárló sok esetben már nem is készül készpénzzel, ezért a bankkártya-elfogadás hiánya vásárlók elvesztését fogja jelenteni. A vállalkozások számára a POS-terminál igénylése ugyanakkor nem pusztán egy készülék beszerzését jelenti, hiszen ehhez egy szolgáltatás kapcsolódik. Érdemes előre felkészülni arra, hogy a bankkártya terminál működtetéséhez szerződést kell kötnünk egy bankkal vagy bankfüggetlen szolgáltatóval, melynek során vállalkozásunk beazonosítására, megfelelő bankszámlára és különböző díjak megfizetésére is sor fog kerülni. Jobb ezért a szolgáltatás feltételeit előzetesen megismerni, átgondolni, hogy mire is van szükségünk.
A szolgáltatók feltételei eltérhetnek egymástól mind a szolgáltatást, mind annak költségeit tekintve. Ezért érdemes már az igénylés előtt összegyűjteni a szükséges adatokat és dokumentumokat, valamint összehasonlítani a teljes költséget.
Mi az a POS-terminál?
A POS-terminál (Point of Sale) olyan elektronikus eszköz, amelyen keresztül a vásárló bankkártyával, okostelefonnal vagy más érintéses fizetési eszközzel rendezheti a számláját. A terminál továbbítja a fizetési tranzakció adatait a szolgáltatóhoz, majd a sikeres jóváhagyást követően az összeg elszámolásra kerül a vállalkozás bankszámláján.
A klasszikus, asztali terminálok mellett ma már elterjedtek a mobil POS-eszközök és az úgynevezett SoftPOS-megoldások is, amelyek megfelelő NFC-képes okostelefonból vagy táblagépből képesek terminált létrehozni.
A POS-terminál tehát nem egyszerűen egy bankkártya-leolvasó eszköz, hanem a vállalkozás és a kártyaelfogadó szolgáltató közötti szerződés alapján működő komplex pénzforgalmi szolgáltatás része.
Milyen adatokat kell megadni a POS-terminál igénylése során?
Az igénylés során a szolgáltató elsősorban azt szeretné ellenőrizni, hogy mely vállalkozásról van szó, ki jogosult annak képviseletére, hol történik a kártyaelfogadás, és milyen forgalom várható. A pontos követelmények szolgáltatónként változhatnak, de jellemzően az alábbi adatokra van szükség:
– A vállalkozás alapadatai (cégnév vagy vállalkozó neve, tulajdonos, képviselő személye)
– bankszámlaszám
– székhely, adószám, cégjegyzékszám
– vállalkozási forma, főtevékenység megadása
– kapcsolattartó személye, és elérhetőségei
– a kártyaelfogadás helyének/helyeinek címe.
A bankkártyás tranzakciók ellenértékét egy, a vállalkozás nevére szóló bankszámlára kell elszámolni. Ezért az igényléshez szükség lesz bankszámlaszámra is. Amennyiben a kiválasztott szolgáltató egy bank, akkor mindenképpen nála kell a vállalkozás bankszámláját is megnyitni.
Tehát minden olyan dokumentumra, iratra szükség lesz, amely igazolja a vállalkozás jogi és adózási hátterét.
A szolgáltató a tevékenységi körre is kíváncsi, továbbá kér adatokat a várható tranzakciószámra és az átlagos tranzakcióértékre vonatkozóan is.
Milyen POS-terminált válasszunk?
Nem minden vállalkozásnak megfelelő ugyanaz a terminál. Hívjuk hagyományos POS-terminálnak azt az eszközt, amely egy az üzlet pénztáránál vagy pultjánál elhelyezett készülék. Általában ez stabil, állandó fizetési helyhez kötött, folyamatos használatra alkalmas megoldás.
Egyre elterjedtebbek a mobil POS-terminálok, ahol a készülék vezeték nélkül is használható, ezért különösen praktikus lehet éttermekben, piacokon, rendezvényeken, taxik, futárok vagy olyan üzletek esetében, ahol a fizetés helye változik.
Kisebb vállalkozások, alacsonyabb forgalom esetén lehet jó választás a SoftPOS megoldás használata. Ebben az esetben egy megfelelő NFC-képes okostelefon vagy más kompatibilis eszköz tölti be a POS terminál szerepét.
Online vagy virtuális POS szintén egy egyedi megoldás, amelyet webáruházaknál és online szolgáltatásoknál alkalmaznak, ahol nem fizikai terminálra, hanem online bankkártya-elfogadási megoldásra van szükség.
Milyen díjakkal kell számolnunk?
A POS-terminál költségét nem érdemes egyetlen díjból megítélni. A teljes költség több elemből áll össze.
1. Terminál havi díja
Egyes szolgáltatási konstrukciókban a vállalkozás havi fix díjat fizet a terminál használatáért, más ajánlatokban a készülék díja kedvezményes vagy akár nulla is lehet bizonyos feltételek mellett.
2. Tranzakciós vagy kereskedői díj
Ez az egyik legfontosabb költségelem. A vállalkozás a bankkártyás forgalom után meghatározott díjat fizethet. A díj lehet százalékos, tranzakciónként meghatározott fix összeg, vagy ezek kombinációja. Érdemes a saját vállalkozásunk várható forgalmi adataival egy előzetes kalkulációt elvégezni és ez alakján eldönteni, hogy számunkra melyik megoldás a kedvezőbb.
3. Telepítési vagy aktiválási díj
Előfordulhat egyszeri telepítési, kiszállási vagy aktiválási költség is. Néhány szolgáltató ezt elengedheti vagy promóció vagy egyedi szerződéses konstrukció esetén.
4. Mobilkommunikációs költség
Mobil POS esetén felmerülhet SIM-kártya, mobiladat-kapcsolat vagy kommunikációs díj. Ennek kezelése szolgáltatónként eltérő.
5. Egyéb szolgáltatási díjak
A szerződés tartalmazhatja például a terminálcsere díját, javítási vagy szervizdíjat, papírtekercs költségét, szerződésmódosítási díjat, korai felmondási díjat, extra terminál díját.
Ezért mindig a teljes díjtáblázatot és a szerződéses feltételeket összességében érdemes átnézni.
A saját forgalmi adatokkal végzett kalkuláció sokkal többet mond, mint egy reklámban szereplő százalékos díj vagy egyszeri, akciós kedvezmény.
Milyen egyéb feltételekre figyeljünk?
Szerződés időtartama
Sok vállalkozás számára fontos, hogy határozott vagy határozatlan időre szól-e a szerződés, illetve milyen feltételekkel lehet megszüntetni.
Minimális forgalom elvárás
Egyes konstrukcióknál lehet olyan feltétel, amely meghatározott forgalomhoz vagy használathoz köt kedvezményeket.
Kifizetési határidő
Nem mindegy, hogy a bankkártyás bevétel mikor jelenik meg a vállalkozás bankszámláján. A pénzforgalom tervezésénél fontos lehet az elszámolási idő és az esetleges hétvégi, ünnepnapi eltérések kezelése.
Kártyatípusok
Érdemes ellenőrizni, hogy a terminál milyen kártyákat és digitális pénztárcákat fogad el, például Visa, Mastercard, valamint mobiltelefonos vagy okosórás érintéses fizetést jó, ha egyaránt kezelni tud. Széchenyi vagy egészségpénztár kártya elfogadása is fontos lehet bizonyos tevékenységeknél.
Több terminál
Több üzlet, pénztár vagy értékesítési pont esetén különösen fontos az egyes terminálok díja, az adminisztráció és az elszámolások kezelése.
Kell-e hozzá saját bankszámla?
A kártyaelfogadási forgalom elszámolásához jellemzően szükség van a vállalkozás nevére szóló bankszámlára. A POS-szolgáltatás kiválasztásakor ezért nemcsak a termináldíjat érdemes vizsgálni, hanem azt is, hogy a szolgáltatás milyen bankszámlával és pénzforgalmi konstrukcióval működik.
POS-terminál igénylésének tipikus menete
A folyamat általában néhány jól elkülöníthető lépésből áll, de mindenképpen érdemes több ajánlatot is bekérni döntés előtt.
Ha már a vállalkozás kiválasztotta a szolgáltatót, megadta a szükséges adatokat, dokumentumokat a szerződéskötéshez, akkor megkötik a kártyaelfogadói szerződést. Ezt követően telepítik vagy aktiválják a terminált és elindul a bankkártya-elfogadás. A tranzakciók feldolgozása és elszámolása a szerződésben meghatározott feltételek szerint történik.
A POS-terminál igénylése általában nem bonyolult, de a vállalkozásnak érdemes erre előre felkészülnie. Ezért a megfelelő POS-megoldás kiválasztásakor mindig a saját forgalomra számított teljes éves költséget érdemes előzetesen megvizsgálni és ehhez több szolgáltatótól is részletes ajánlatot bekérni.






















