Biztonsággal repülhetnek ezentúl a fekete gólyák és a rétisasok a gemenci erdőben

Biztonsággal repülhetnek ezentúl a fekete gólyák és a rétisasok a Gemencben, ahol 4 kilométer hosszú vezetékszakaszon 54 villanyoszlopot alakították át madárbaráttá. Az E.ON. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal együttműködésben most fejezi be a gemenci erdőn áthaladó 4 kilométeres villamos vezetékszakasz utolsó 400 méterének madárbaráttá alakítását.

Forrás: Gemenc Zrt

A madárvédelmi projekt kivitelezése az év elején indult. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és az E.ON közösen határozták meg, hogy milyen munkálatokat szükséges elvégezni annak érdekében, hogy a gemenci madárvilág számára biztonságosabbá tegyék az erdőn áthaladó vezetékszakaszt. A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenc tájegység oszlopaira korábban már kerültek úgynevezett szigetelőpapucsok, azonban a park igazgatósága egy nemzetközi pályázat segítségével lehetőséget kapott egy ennél jobb megoldás megvalósítására.

Forrás: Gemenc Zrt

Németh Imre, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy minden új hálózatot az állatok számára biztonságos módon tervezik meg, és a már meglévők veszélytelenné alakításával is folyamatosan haladnak a munkálatok. “Ebben a helyismeretet és helyszínre szabott tervezést igénylő munkában a természetvédelmi szakemberek útmutatása, partnersége elsődleges fontosságú” – tette hozzá.

Forrás: Gemenc Zrt

Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park igazgatója hangsúlyozta, hogy a lehető legtermészetesebb, zavartalan környezetet szeretnék biztosítani a Gemenc állatvilága, köztük a madarak számára. A fekete gólyától a rétisason át számos védett faj él ezen a területen, ez az összefogás értük, róluk szólt” – fejtette ki a nemzeti park igazgatója.

Forrás: DINPI

Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!