Címke: Gemenc

Kikelt két fióka a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben

Kikelt két fióka a webkamerán át megfigyelhető, gemenci feketególya-fészekben. Az első fióka kikelését április 29-én 9 óra 43 perckor rögzítette a kamera, a másodikat 13 órakor figyelhették meg azok, akik követték a Gemenc Zrt. honlapján a fészekben zajló eseményeket. Az itt fészkelő feketególya-pár egyik tagja március 3-án reggel szállt le a fészekbe, ...

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe

Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe: a fokozottan védett faj hazatérő képviselője az ártéri erdőben lévő, bekamerázott fészket foglalta el. A most érkezett madár március 3-án 6 óra 31 perckor szállt le a fészekre. A példányon nincs gyűrű, így nem lehet megállapítani, hogy a tavaly itt fészkelt madár tért-e vissza, vagy egy másik fekete gól...

Idén is élőben követhető a gemenci fekete gólyák élete

Idén is élőben követhető a gemenci fekete gólyák élete, melyek Afrikából visszatérve várhatóan napokon belül elfoglalják az ártéri erdőben bekamerázott fészküket. A Gemenc Zrt. február 18-án indítja el az internetes élő közvetítést, így finanszírozásával és a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködé...

Biztonsággal repülhetnek ezentúl a fekete gólyák és a rétisasok a gemenci erdőben

Biztonsággal repülhetnek ezentúl a fekete gólyák és a rétisasok a Gemencben, ahol 4 kilométer hosszú vezetékszakaszon 54 villanyoszlopot alakították át madárbaráttá. Az E.ON. a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal együttműködésben most fejezi be a gemenci erdőn áthaladó 4 kilométeres villamos vezetékszakasz utolsó 400 méterének madárbaráttá alakítását. A m...

Megjelent az első tojás a bekamerázott gemenci feketególya-fészekben

Megjelent az első tojás a gemenci feketególya-pár bekamerázott fészkében. A korábbi pár, Sára és a legidősebb ismert fekete gólya, Tóbiás általában 4 tojást rakott, de csak a kamerák beüzemelése előtti évben, 2012-ben repült ki 4 fióka a fészekből. A 2012 és 2018 közötti 7 évben összesen 17 fiatal madár hagyta el a fészket július végén, augusztus elején...

Megérkezett a gemenci erdőbe Zoltán, a jeladós fekete gólya

Megérkezett Magyarországra Zoltán, a jeladós fekete gólya, aki február 16-án indult el a Közép-Afrikai Köztársaság területéről, hogy megtegye a több mint 6 ezer kilométeres útját. Zoltán a vártnál csaknem egy héttel később érkezett meg fészkébe - közölte a Gemenc Zrt. A madarat 2016. június 23-án jelölték meg a gemenci erdőben, és az egyetlen oly...

Új feketególya-pár foglalta el a bekamerázott gemenci fészket

Új feketególya-pár foglalta el azt a bekamerázott fészket a Gemencben, ahol eddig a legidősebb ismert fekete gólya fészkelt párjával. A fészekhez még március 7-én érkezett egy fiatal hím gólya, kedd reggel pedig megérkezett a tojó is. A pár azonnal nekilátott a fészek rendbetételének, a szakemberek bíznak benne, hogy idén is sikeres költési időszakot kí...

Kirepült az első feketególya-fióka a bekamerázott fészekből

Kirepült az első feketególya-fióka abból a gemenci fészekből, amelynek történéseit webkamerán keresztül figyelhetjük. A első fióka két testvére is hamarosan követi a fészekhagyót - írja honlapján a Gemenc Zrt. A fiatal madarak az első kirepülés után már csak néhány napig térnek vissza a fészekre, általában csatlakoznak egy csoporthoz, és az éjszakák elt...

AJÁNLÓ

Surgical penis enlargement treatments: what the evidence and real-world outcomes actually show Growth above penis: what it actually means and whether supplements can help Bamboo Extract for Penis Enlargement: A Realistic, Evidence-Based Look Does Masturbation Cause Penis Growth? Examining the Evidence Penis Growth in Your 20s: What’s Realistic and What Isn’t Does Testim increase penis size? Nail Polish for Fungus Toenails: Truth, Not Treatment Pinky Toe Infection: Causes, Symptoms & Treatment Why Rubbing Alcohol Isn't Effective for Toe Fungus (And What Works) Best Treatments for Toenail Fungus: What Works and What Doesn't Why Do My Toenails Look White? Causes and What to Do Apple Cider Vinegar for Fungal Toenails: What You Should Know Effective Treatments for Fungus Toenails: What Works and When to See a Doctor Foot Pain: Top & Side – Causes, Relief & When to See a Doctor Pain in Outer Foot When Walking: Causes & Relief Soothed Muscles: Understanding Pain Relieving Ointments Rub for Arthritis Pain: Techniques & What to Expect Sharp Foot Pain: Causes & Relief Tips Foot Pain on Top: Causes & Relief Strategies Sore Arch? Causes, Relief & When to See a Doctor Steroids for Arthritic Pain: Risks, Relief & Alternatives Voltarol Gel: Relief for Joint Pain – What You Need to Know Why Do Joints Hurt? Common Causes & Relief Are Keto Gummies Available in Stores? The Quest for Convenience Goodness Gummies Keto: Are They Worth the Hype? Keto Cider Gummies: Are They Worth the Hype? Mediq Keto Gummies: Are They Really Worth the Hype? Oprah Keto Gummies Weight Loss: Are They Too Good to Be True?