41 év után tudta meg a két barát, hogy elcserélték őket a kórházban

41 év elteltével derült ki két kanadai férfiról, akik hosszú évtizedek óta a legjobb barátok, hogy születésük után elcserélték őket. Leon Swanson és David Tait Jr., akik Manitoba egyik indián közösségében élnek, 1975 januárjában születettek ugyanabban a kórházban, három nap eltéréssel. A megdöbbentő tényt, miszerint a barátok egymás családjához kerültek és nem a saját szüleik nevelték fel őket, egy DNS-teszt bizonyította.

A két férfi azt követően kérte a vizsgálat elvégzését, miután tavaly kiderült, hogy szintén 1975-ben, elcseréltek két csecsemőt abban a kórházban (Norway House Indian Hospital) ahol ők is születtek. Leon és David korábban többször is beszélt arról, hogy inkább egymás anyukájára hasonlítanak, ezért amikor hallottak az estről, úgy döntöttek, DNS-vizsgálatot végeztetnek, hogy fény derüljön az igazságra.

elcsereltek-oket

A két férfi könnyek között tartott sajtótájékoztatót, amely során elmondták, hogy rendkívül zaklatottak és válaszokat követlenek, hogyan történhetett meg, hogy elcserélték őket. “Nincsenek szavaink. Negyven év elszállt. Kétségbeesett, zavarodott és dühös vagyok” – mondta David Tait. A szövetségi egészségügyi miniszter a történtek után bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak, hogy kiderítsék, mi történt pontosan a kórházban és, hogy a két, bizonyított eseten kívül is történt-e még hasonló.

elcsereltek-oket-2

VIDEÓ:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!