37 év után ismét havazott a Szaharában

Közel 4 évtized után ismét havazott Algériában, a szaharai város, Ain Sefra közelében, mely az Atlasz-hegység mentén fekszik, a sivatag északi szélén. A homokdűnéken fehérlő havat Karim Bouchetata fotós örökítette meg. “Mindenki ámulva figyelte, ahogy hó esik a sivatagban, nagyon ritkán fordul ilyen elő, így elképesztően nagy öröm volt lefényképezni. A hó egy napig maradt meg, majd elolvadt” – mesélte a szaharai havazást megörökítő fotós. Az Independent szerint legutóbb 1979 februárjában esett hó a Szaharában, akkor is Algériában havazott.

szahara-5

szahara-4

szahara-3

A Szahara a Föld legnagyobb sivataga. Az Észak-Afrikában elterülő sivatag területe több mint kilencmillió négyzetkilométer, kora mintegy 2,5 millió év. A Szahara legnagyobb része kő- és sziklasivatag, kisebb része homoktenger. A Szahara valamikor a mainál sokkal nedvesebb volt, területén legalább a legutolsó jégkorszak óta élnek emberek, ma is több mint 2,5 millió ember él a területén, a legtöbben Egyiptomban, Mauritániában, Marokkóban és Algériában.

A Szahara ma a Föld egyik legmostohább éghajlatú területe az élőlények számára. Az uralkodó északkeleti szél gyakran okoz homokviharokat és porforgókat. A csapadék ritka, de nem ismeretlen. Sok helyen akár többéves szünetet követően esik ismét, akkor viszont általában felhőszakadásszerűen. A mai Szahara vegetációban szegény, kivéve a Nílus völgyét, az oázisokat, illetve az északi fennsíkokat, ahol mediterrán növényeket termesztenek.

szahara

szahara-2

Forrás: Independent, BoredPanda, Karim Bouchetata


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!