Havi cikkek: december 2016

Előbújtak rejtekhelyükről a bécsi állatkert pandaikrei

Előbújtak rejtekhelyükről a bécsi állatkertben augusztusban világra jött pandaikrek, péntektől a látogatók is megpillanthatják őket - jelentette be a schönbrunni intézmény. A bocsok augusztus 7-i születésük óta a kíváncsi tekintetektől szigorúan elzárva, egy barlangban nevelkedtek, azon belül is egy elletőboxban. Az állatkert közleménye szerint már nap...

Létrehozták a világ legnagyobb csillagkatalógusát

A világ eddigi legnagyobb csillagkatalógusát alkotta meg egy nemzetközi kutatócsoport: több milliárd csillag, galaxisok és más égitestek, az éjszakai égbolt háromnegyede szerepel a lexikonban. A heidelbergi Max Planck Intézet igazgatója, Hans-Walter Rix szerint “egészen az univerzum széléig” tekintettek munkájuk során. A katalógus a Pan-STARRS elnevezés...

Hamarabb kelnek útra a költöző madarak a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt

Hamarabb érkeznek meg párzási helyükre a vándorló madarak a globális átlaghőmérséklet emelkedése miatt - állapították meg az Edinburghi Egyetem kutatói. A Journal of Animal Ecology című folyóiratban közölt eredmények szerint a költöző madarak minden egy Celsius-foknyi globális átlaghőmérséklet-emelkedés miatt átlagosan egy nappal korábban érkeznek meg a...

Észak-Amerika lélegzetelállító tájaira kalauzolnak el a világjáró fotós gyönyörű fotói

Guido Diana világjáró fotósnak egyik legnagyobb álma teljesült azzal, hogy idén beutazta Észak-Amerikát és bebarangolta annak legszebb tájait. A holland fotós három hónapot töltött el az Egyesült Államokban és Kanadában, ahol felkereste a nyüzsgő nagyvárosokat is, de valójában a természeti látnivalók miatt utazott több mint 24000 kilométert. Életre szól...

Előre látta a karambolt a Tesla robotpilótája (videó)

Egy Tesla robotpilótája hangjelzéssel jelzett egy várható balesetről Hollandiában. Egy holland autós családjával együtt utazott az autópályán, amikor hirtelen megszólalt a Tesla vészjelzője, ami egy közelgő balesetre figyelmeztette sofőrjét. A hangjelzést követően a Tesla Autopilot-rendszere intenzív vészfékezésbe kezdett, még azelőtt, hogy a baleset...

Átadták a világ legmagasabb hídját Kínában

Átadták a forgalomnak a világ legmagasabb hídját a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban. Az 1341 méter hosszú Pejpancsiang-híd 565 méterrel magasodik az azonos nevű völgy fölé - számolt be honlapján a kínai központi televízió (CCTV). A frissen átadott szerkezet, amely magasságát tekintve egy 200 emeletes épületnek felel meg, a Hupej tartománybeli Szetu ...

Hóban játszó szibériai tigrisek – lenyűgöző drónvideót készítettek egy kanadai állatparkban

Lenyűgöző drónvideót készített egy kanadai állatpark szibériai tigriseiről David Etienne Durivage fotós. A DJI Inspire drónok népszerűsítéséhez készült felvétel Québec híres állatparkjában, a Zoo Sauvage de Saint-Félicien hólepte tigriskifutójában  készült. A filmes külön engedélyt kapott rá, hogy a tigrisek közelébe irányítsa a drónt, így csodálatos f...

A váll és a csípő fájdalma “az evolúció hibája”

A váll és a csípő gyakori fájdalma "az evolúció hibája" az Oxfordi Egyetem tudósai szerint - írja a BBC. A kutatók megvizsgáltak 300 mintát, hogy a csontok evolúcióját nyomon kövessék. A maradványok különböző fajoktól származtak, koruk 400 millió évet ölelt fel. A változások akkor kezdődtek, amikor az ember elődei két lábra álltak. Az egyetem ortopédiai...

Zászlós farkú kolobusz született karácsonykor Nyíregyházán

Karácsonykor jött a világra a Nyíregyházi Állatpark legújabb kis jövevénye, egy zászlós farkú kolobusz kölyök, aki napjait még szorosan az anyjához bújva tölti. A zászlós farkú kolobusz, más néven gereza (Colobus guereza) Közép-Afrika egyenlítői területein, elsősorban bambusz- és esőerdőkben él. Nappali életmódot folytató, fán élő majomfaj. Megtalálhat...

Vízeséssé duzzadva zúdultak le a patakok az Uluru szikláról a rekordmennyiségű eső miatt

Átmenetileg be kellett zárni az Uluru Nemzeti Parkot Ausztráliában a rekordmennyiségű eső miatt. Az ország egyik legismertebb jelképének számító hatalmas, vörös homokkőből álló sziklatömb, az Uluru (Ayers Rock) oldalairól vízeséssé duzzadva zúdultak le a patakok. Az Ausztrália közepén, az Északi Területen elterülő nemzeti parkra december 24-én lezúduló ...

AJÁNLÓ

What Is a Healthy Fasting Blood Sugar Level? The Definitive Answer Understanding Blood Sugar Levels 20 Minutes After Eating Best drugs for blood sugar support: what actually works for everyday metabolic balance Does High Blood Sugar Cause Dizziness? Managing blood sugar at night after dinner: what actually helps Understanding a 238 blood sugar level and practical ways to support metabolic balance My Blood Sugar Level Is 16: What It Means and Practical Steps to Consider Normal Blood Sugar Level After Fasting: What the Numbers Mean and How Supplements Fit In Why Blood Sugar High: Understanding the Spikes and What You Can Do About Them Does Low Magnesium Cause Blood Sugar Problems? Feeling Shaky? Don't Ignore These Low Blood Sugar Symptoms Does bitter melon reduce blood sugar? What the evidence and real use actually show Does Drinking Water Lower Blood Sugar? What the Evidence and Real-World Experience Show Will Coffee Raise Blood Sugar Levels? High Blood Sugar Levels During Pregnancy Symptoms: What to Watch For and Why It Matters Blood Sugar and Tinnitus: Exploring the Metabolic Link and Practical Support Options Does Meloxicam Raise Blood Sugar Levels in Diabetics? Grapes and blood sugar: what actually happens when you add them to your routine Which of the Following Fasting Blood Sugar Laboratory Options Best Supports Your Daily Metabolic Check Understanding Low Blood Sugar Levels Side Effects and How to Manage Them Understanding Normal Blood Sugar Level in Deciliter (mg/dL): Ranges, Monitoring, and Practical Support Options Good Food to Lower Blood Sugar Is a Blood Sugar Level of 99 Good? Understanding Normal Ranges and Support Options What Are Normal Blood Sugar Levels? The Definitive Chart for 2024 Unlock Better A1C Levels: 5 Simple Lifestyle Changes The difference between blood sugar and A1C The 10 Best Foods That Lower Blood Sugar Effectively What to Do When Blood Sugar Is Low in Type 2 Diabetes How to lower sugar in blood naturally and sustainably