Címke: növénytermesztés

Kőfallal védett citruskertek egy apró olasz szigeten

Szicília és Tunézia partvonala között félúton helyezkedik el egy kicsi, Pantelleria nevű olasz sziget. Pantelleriának tipikusan mediterrán éghajlata van hosszú, száraz nyarakkal, enyhe telekkel, kis mennyiségű csapadékkal, ami eléggé megnehezíti a mezőgazdálkodást. A sziget lakói mégis inkább földműveléssel, mint halászattal foglalkoznak, köszönh...

Tízezer éve foglalkoznak növénytermesztéssel az Amazonas-medencében

Már kicsivel több mint tízezer évvel ezelőtt, a korai holocén korban megkezdődött a manióka, a tök és egyéb ehető növények termesztése az Amazonas-medence délnyugati részén - állapította meg egy nemzetközi szakemberekből álló kutatócsoport. A kutatók szerint a Nature című folyóiratban publikált eredményeik megerősítik, hogy Kína, a Közel-Kelet, Mezo-Ame...

Naponta 10.000 salátát termesztenek a világ legnagyobb beltéri farmján

Huszonötezer négyzetméteren tízezer fej salátát termelnek naponta a világ legnagyobb beltéri zöldségfarmjában, negyven százalékkal kevesebb energia és kilencvenkilenc százalékkal kevesebb vízhasználat mellett. A legfrissebb hírek szerint azonban itt nincs megállás. További fejlesztések mellett a japán gyár nemsokára talán megnyitja kapuit Hong Kongban, ...

Végeláthatatlan teaültetvények Indiában

India a világ második legnagyobb tea termelője és exportőre és itt található a világ legnagyobb egybefüggő teatermesztő vidéke. A termelés 1863-ban kezdődött, miután a Brit Kelet-indiai Társaság tea cserjéket hozott  Kínából. A legtöbb híres angol fekete tea indiai teából származik. A teacserje termesztése sok helyen nagyon elterjedt India szerte. A leg...

Almería üvegházai

Almería egy tengerparti város Spanyolországban, Andalúzia autonóm közösségének délkeleti részén. Almería már az ókorban is jelentős kikötő volt. A középkorban pedig a mór kalózok bázisa volt, egészen addig míg a mórokat ki nem űzték Spanyolországból. Hatalmas erőd őrzi ennek a középkori időszaknak az emlékét. A modern Almería sót dolgoz fel, s a környez...

AJÁNLÓ

Revitalized Remedies CBD Gummies User Experiences In 2024 Choice CBD gummies - Pain Relief Benefits Uses Results Side Effects Green Ape CBD Gummies - Green Ape Serenity Gummies Relief Body PainSerenity CBD Gummies Cost buy Bloom CBD Gummies Calm by Wellness - Hemp CBD Gummy Review - Best CBD for SleepAnxiety gummies machine how to make THC CBD VITAMIN gummy bear jelly soft candy depositing production line CBD Oil For Autism 2019 INTERESTING BOTTLE Organic CBD Gummies Watch This Organic CBD Gummies Review CBD Oil Amazon What is The Best CBD Oil for Pain Amazon Health Store Does Being Taller Bigger Penis Penis Size Myths Is Essential CBD Male Enhancement Really Works Side Effects Scam Updated 2022 ALPHABITES REVIEW BEWARE ALPHA BITES REVIEWS ALPHABITES MALE ENHANCEMENT GUMMIES ALPHABITES MANUP GUMMIES NEW ALERT MANUP MALE ENHANCEMENT GUMMIES REVIEW MANUP GUMMIES REVIEWS Meet Tongkat ali the Supplement for ED Low Testosterone Malayalam Symptoms of Erectile Dysfunction - Symptoms of ED Royal honey reviewLast longer in the bedroom roots vs magnum vs Royalhoney Maintaining mens sexual health ED testosterone levels and libido best all natural erectile dysfunction pills PureTrim ACV CBD Gummies 1 Slim Blaze Keto ACV Gummies - Price Exposed 2022 Shark Tank Scam Alert Where To Buy GOLO Review The Truth about GOLO Release Weight Loss Review LOSE WEIGHT with an All Meat Diet How Carnivore Works 2024 30 days weight loss plan day 02 exercise -02 viral shortvideo weightloss pushupsworkout Weight Loss Reduces Fat Detoxify Body Improve Metabolism with Saturn By GHC ACV Gummies Premier Keto ACV Gummies 60 Gummies Jardiance is The Miracle Weight Loss Medication REAL TESTIMONEY True Story empagliflozin Whats Your Body Type - Mesomorph Diet How to Lose Weight from the Bum and Thighs Ozempic OR Keto What are the pros and cons of each weight loss method 4K