Szenzációs műtét – sikeres kéz transzplantáción esett át egy brit férfi

Az 51 éves Mark Cahill szinte még mindig nem hiszi el a csodát, ami vele történt. Két évtizeden át élt együtt a fájdalommal és a tehetetlenséggel a férfi, még a legegyszerűbb feladatok is lehetetlennek bizonyultak. Most ő lett az első ember Nagy-Britanniában, akin kéz transzplantációt hajtottak végre. Az egyedülálló nyolc órás műtétElőször hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon. alatt, egyazon eljárás keretén belül, távolították el a donor kezet és ültették át a férfira. Simon Kay plasztikai sebészA szívsebész nyugtatta meg a kétéves kislányt a műtét előtt. professzor és csapata végezte a műtétet, mely során a helyére illesztették a csontokat, inakat, idegeket, artériákat és a vénákat, mielőtt összevarrták volna a bőrt.

Kéz transzplantáció

A volt tengerészgyalogos 32 évesen megbetegedett, köszvény támadta meg végtagjait, ami elfertőződött és később lebénult, ennek következményeként vesztette el a kezét öt évvel ezelőtt. Felesége segítségére volt szorulva, szinte minden mások számára hétköznapinak számító tevékenység gondot okozott neki, mint például egy ing begombolása. Mark Cahill nem tudja ki volt a donor. A Daily Mail-nek így nyilatkozott a műtét után: “Amikor a duzzanat lemegy, és a bőr azonos színű lesz, nem lehet majd megmondani a különbséget a két kéz között. A köröm ugyanúgy növekedik és még szőr is nő rajta. Soha nem lesz teljesen az enyém, ez kisebb, és természetesen az ujjlenyomatok sem ugyanazok. Mégis ez a különbség teszi hihetetlenné.” – tette hozzá, miközben ide-oda mozgatta minden ujját egymástól függetlenül.

Kéz transzplantáció

Kéz transzplantáció


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!