Címke: orvostudomány

Hivatalosan bejegyezték az első koronavírus elleni vakcinát Oroszországban

Vlagyimir Putyin elnök kedden bejelentette a SARS-CoV-2 koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését. Putyin az orosz kormány tagjaival folytatott videokonferencián hangsúlyozta, hogy a világon először jegyeztek be oltóanyagot az új koronavírus ellen. Az orosz államfő szerint a vakcina hatékony és tartós immunitást alakít ki a szer...

Sikeresen szétválasztotta a fejüknél összenőtt sziámi ikreket a magyar orvoscsapat

Sikeresen szétválasztották a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi ikreket. A végső szétválasztó műtétet - az agyak és a koponyák szétválasztását jelentő rizikós, több mint 30 órás beavatkozást - a dakkai központi katonai kórházban (CMH) helyi idő szerint csütörtök hajnalban kezdték el a...

Megszületett az első háromszülős baba Görögországban

Megszületett az első háromszülős baba Görögországban - számolt be róla a BBC hírportálja. Görög és spanyol orvosok elmondása szerint a kisfiú kedden jött világra 2,9 kilogrammos súllyal, édesanyjával együtt egészségesek. Az apai hímivarsejtek és az anyai petesejtek mellett egy donor petesejtjeit is használták a háromszülős mesterséges megtermékenyítés (...

A kutyák képesek kiszagolni a rákot vérminta alapján

A kutyák igen nagy pontossággal képesek kiszagolni vérminta alapján a rákot. A kísérletről készült tanulmányt egy Orlandoban megrendezett szakmai konferencián mutatták be a kutatók. A kutyák szaglásérzékelése tízezerszer pontosabb, mint az emberé, olyan szagokat is meg tudnak különböztetni, amelyeket az ember nem érzékel. A kutatásban a kutyák 97 száza...

Megszülettek az első „génszerkesztett babák”

A világon először születtek olyan babák, akiknek a génjeit módosították, hogy ne fertőzhesse meg őket a HIV-vírus – közölte Ho Csian-kuj kínai kutató, aki egy YouTube-videón jelentette be a hírt, mely világszerte aggodalmat és felháborodást keltett a tudományos közösségben, a kínai egészségügyi és orvosetikai hatóságok pedig vizsgálatot indítottak. A...

Saját alkarján növesztettek új fület egy balesetben megsérült katonanőnek

Új fület kapott egy amerikai nő, amelyet előzőleg alkarjának bőre alatt növesztettek az orvosok. A különleges transzplantáció sikeresen zajlott, a beteg gyógyulófélben van – közölte az amerikai sajtó a hadsereg közlésére hivatkozva. A 21 éves nő, Shamika Burrage az amerikai hadseregben szolgál. "A cél az, hogy végül jól nézzen ki, érzékeljen vele, és h...

Harmadik arcával él egy francia férfi

Harmadik arcával él idén január óta egy francia férfi: Jérôme Hamon az első olyan beteg a világon, aki két teljes arcátültetésen is átesett. A 43 éves Hamon 1-es típusú neurofibromatózistól szenved, s a genetikai betegség miatt nagyméretű tumorok alakultak ki az arcán. A 2010-ben végrehajtott első arcátültetése sikeres volt, ám egy 2015-ös megfázásra ol...

Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban a teljes érésig

Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban, petefészekszövetben a legkorábbi fázistól egészen a teljes érésig brit és amerikai tudósok. A Molecular Human Reproduction című szaklapban közölt tanulmány szerzői azt írták, hogy eredményeik segítségével a jövőben a meddőség új gyógymódjait, valamint regeneratív, vagyis saját őssejtet felhasználó ...

Jól van a világon elsőként génszerkesztéssel kezelt páciens

Nem jelentkeztek súlyos mellékhatások vagy az eljárás biztonságosságát megkérdőjelező komplikációk annál a páciensnél, akin néhány hónappal ezelőtt a világon elsőként hajtottak végre génszerkesztést amerikai orvosok, akik azóta már egy második pácienst is kezeltek a módszerrel. A 44 éves Brian Madeux volt az első ember a világon, akit génszerkesztéssel ...

A rák minden nyomát elpusztította egerekben egy új kezelési mód

A rák minden nyomát, így a távoli áttéteket is elpusztította egerekben két immunstimuláns szer, amelyből kis mennyiséget fecskendeztek közvetlenül a daganatba az amerikai Stanford Egyetem kutatói. Ez a kezelési mód minden típusú, így a spontán kifejlődő daganat esetében is működik - olvasható az egyetem honlapján ismertetett tanulmányban. A kutatók úgy ...

AJÁNLÓ

Laser Treatment for Nail Fungus: Does it Really Work? Nonyx for Nail Fungus: Does it Really Work? Nutraboost Reviews: Does This Nail Fungus Treatment Work? Dealing with Nail Fungus: Treatments That Really Work Toe Fungus Treatment: What Works (Amazon Finds) Foot Fungus: Causes, Relief & When to See a Doctor Home Treatments for Nail Fungus: What Really Works? Green Nails: Causes & How to Get Rid of It Cloves for Nail Fungus: A Natural Treatment? Lunula Laser: Cost & Is It Really Worth It? Onychomycosis Treatment: Natural Options & What Works Top 10 Nail Fungus Treatments That Actually Work Nail Infections: What You Need to Know About Bacterial Infections Understanding Fungus: Medical Terminology Explained Nail Fungus: Medications & Treatment Options Dark Pinky Toe Nail: Causes & What to Do Ringworm Under Nails: Causes, Treatment & What to Expect Toenail Fungus: Causes, Treatment & Prevention Vinegar for Fungal Nail: Does it Really Work? Does Amoxicillin Treat Toenail Fungus? Fungal Nail Treatment in Spanish: Options & What to Know Fungal Nail Treatment: What Reddit Says Works Fungi Nail in Venezuela: Causes, Treatment & Prevention Ginger & Tea Tree Oil: Can They Beat Nail Fungus? Toenail Fungus: Simple Homemade Remedies That Actually Work Kwon Loong Oil for Nail Fungus: Does It Really Work? Nail Fungus Oil: Risks & Side Effects You Should Know Nail Fungus Treatment: Options & What Works Toenail Fungus: Which Doctor Can Help?