Két évre leállítják a CERN nagy hadronütköztetőjét

Leállítják a világ legnagyobb kutatóberendezését, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERNMagyarok az isteni részecske nyomában. ) nagy hadronütköztetőRekordnagyságú energián ütköztették az ólommagokat a nagy hadronütköztetőben. jét (LHCRekordnagyságú energián ütköztették az ólommagokat a nagy hadronütköztetőben. ) : a részecskegyorsítóMagyarok az isteni részecske nyomában. t két éven át karbantartásnak vetik alá és továbbfejlesztik.

“Először az ólom-ion sugárzást kell elvezetni a gyorsíTöbb ezer hajóroncs hever az észak-amerikai Nagy-tavakban. ból egy grafittömbbe, majd számítógép segítségével kapcsolják ki az első áramváltókat” – mondta Rende Steerenberg genfi fizikus. A sugárzásból származó energia a grafittömbben válik biztonságos módon hővé.

Forrás: CERN/Maximilien Brice

A fizikai kísérletek lezárulnak ugyan, de a 27 kilométer hosszú, gyűrű alakú alagúttal rendelkező részecskegyorsító még néhány napig működni fog. A fizikusok tesztelni akarják, mennyire terhelhetőek a mágnesek. A következő héten a folyékony héliumot fogják elvezetni földElveszett bolygóról származhat a Földre hullott, gyémántokat rejtő meteorit. alatti tankokba. A héliummal hűtik a részecskegyorsító működésekor a mágneseket. Ezután kezdődhetnek a karbantartási munkálatok. A kísérletek a tervek szerint 2021 márciusában indulnak újra.

Forrás: CERN

A CERN nagy hadronütköztetője tízéves. A nagyenergiájú fizikaElképesztő felfedezés - eddig ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok. legnagyobb és legkorszerűbb berendezésében 2008. szeptember 10-én futott végig az első protonnyaláb. A három méter átmérőjű alagút két gyűrűjében csaknem fénysebességgel száguldanak az előgyorsított protonok, amelyek energiáját további gyorsítással 7 teraelektronvoltra (TeV) növelik. Ezzel a sebességgel egy proton másodpercenként 11 245 kört tesz meg a 27 kilométeres pályán.

A szupererős mágneses teret létrehozó mágnesekben 11 700 amper erősségű áram folyik, a mágneseket a világűrnél is hidegebbre, mínusz 271,4 Celsius fokra hűtik le. Az LHC teljes kerületének mentén mindkét irányban protoncsomagok (nem folytonos nyaláb) keringenek, a részecskenyalábok pályáját a gyorsító kerületén található négy nagy detektorban (ATLASElképesztően ügyes az Atlas nevű robot legújabb változata. , CMS, LHCb, ALICE) keresztezik, másodpercenként 600 millió ütközést hozva létre. Az ütközéseket a detektorok észlelik, elemzik és rögzítik.

Forrás: CERN 

A nagy hadronütköztető kísérleteinek egyik legérdekesebb eredménye, hogy 2012-ben – fél évszázaddal a feltételezésük után – sikerült bizonyítani az “isteni részecskének” is nevezett Higgs-bozonÚjabb mérföldkőhöz értek a tudósok az isteni részecske kutatásában. létezését. 2018-ban az LHC ATLAS kísérletÚj egzotikus részecskét figyeltek meg a nagy hadronütköztetőben folyó kísérletekben. ével bizonyították a Higgs-bozon B-kvarkokra való szétesését is.

Forrás: ATLAS Collaboration/CERN

A négymilliárd euróból megépített LHC-t folyamatosan fejlesztik, 2026-ra tervezik a kibővített, nagy luminozitású nagy hadronütköztető (High-Luminosity Large Hadron Collider – HL-LHC) munkába állását. A HL-LHC ki fogja terjeszteni a nagy hadronütköztető kutatásait az eredeti misszióján túlra, a felfedezések új lehetőségeit hozza el azáltal, hogy a részecskék, köztük a Higgs-bozon tulajdonságait nagyobb pontossággal méri, és még mélyrehatóbban tárja fel a világegyetem alapvető alkotórészeit.

MagyarországVisszatérhetett a farkas a Börzsönybe. a kutatómunka mellett az adatrögzítésben is szerepet vállal a CERN-ben, 2013-ban az MTAElképesztő felfedezés - eddig ismeretlen erőt találtak magyar fizikusok. Wigner Fizikai Kutatóközpontjában avatták fel a CERN-adatközpontot.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!