Késleltethetik a kisgyermekek beszédfejlődését az okostelefonok és tabletek

Az okostelefonok, tabletek, elektronikus játékok késleltethetik a kisgyermekek beszédfejlődését – állapították meg kanadai tudósok, akik kutatásukat egy San Franciscó-i tudományos konferencián ismertették. A Torontói Egyetem és a Torontói Gyermekkórház kutatói által készített dolgozat szerint minél több időt töltenek a gyerekek hat hónapos koruktól kétéves korukig kézbe fogható kis képernyős eszközökkel játszva, annál nagyobb a kockázata a beszédfejlődésük késlekedésének. A kutatásban 900 gyerek szüleit kérdezték ki arról, hogy a kicsi hány percet játszik a kis képernyős elektronikus eszközökkel, majd azt is felmérték, hogy milyen szinten van a gyerekek beszédfejlődése.

A gyerekek ötöde átlagban naponta legalább 28 percet játszott kézi elektronikus kütyükkel. A vizsgálat szerint minden harminc perc, amit naponta a kis képernyő előtt töltenek, 49 százalékkal növeli a beszédfejlődés késésének kockázatát. A kézi elektromos eszközök manapság az élet minden területén megtalálhatók. A gyerekeknek két-hároméves korukra képesnek kell lenniük egyszerű mondatokkal kommunikálni. A kutatás során kiderült, hogy akik a legtöbb időt töltötték a kütyükkel, azoknak nem alakult megfelelően a beszédkészsége – mondta el Catherine Briken, a tanulmány egyik írója a Pediatric Academic Societies éves konferenciáján, San Franciscóban.

Ez az első olyan tanulmány, amely bemutatta a kapcsolatot a kézi elektronikus eszközök és a kifejező nyelvi készség megkésett fejlődésének kockázatnövekedése között. Briken hangsúlyozta, további kutatások szükségesek ahhoz, hogy a problémával szembesülő szülők és a gyermekorvosok megfelelő segítséget kapjanak.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!