Így örült a menhelyen élő kutya, amikor örökbe fogadták

Nala egy kaliforniai menhelyen élt és várakozott, hogy végre ő is szerető gazdikhoz kerüljön. Az imádnivaló kutyaNegyvenhárom és fél pár zoknit találtak egy dán dog gyomrában. hihetetlenül boldog volt amikor egy család úgy döntött, hogy örökbe fogadja. A Seidman család tagjai amint meglátták az életvidám kutyát, egyből tudták, hogy Nala a tökéletes kedvenc számukra. A kutyáról és gazdáiról egy fotói is készült az örökbefogadás napján. A mosolygós, boldog kutyáról készült kép többet mond ezer szónál.

Örökbe fogadott kutya

Az édesanya, TanyaTanya egy kijevi lakónegyed közepén. elmesélte, hogy van egy másik kutyájuk is, egy Logan nevű németjuhász, akivel Nala nagyon hamar összebarátkozott. A családnak korábban is két kutyája volt, ám néhány hónappal ezelőtt a Sasha nevű kutyájuk meghalt, ezután Logan, a sok törődés ellenére is kissé magányosnak érezte magát. Többek közt emiatt is döntött a család egy menhelyi kutyaDepressziós lett a menhelyre visszavitt kutya. befogadása mellett, ami csodálatos döntésnek bizonyult. Nala pillanatok alatt hozzászokott új életéhez és el sem akar mozdulni új családja mellől. Tanya elmondta, hogy nagyon boldog amiért szebbé tették Nala életét, aki maga is rengeteg örömöt csempészett a család életébe.

Örökbe fogadott kutya

Örökbe fogadott kutya

Örökbe fogadott kutya

Örökbe fogadott kutya

Örökbe fogadott kutya


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!