Ezért vált életre alkalmatlan bolygóvá a Mars

A Napból kirobbanó részecskék miatt vált az egykor a Földéhez hasonló légkörrel rendelkező Marsból száraz és hideg, életre alkalmatlan bolygó. Amerikai kutatók szerint négymilliárd éve, amikor az élet kezdett kialakulni a Földön, a Mars légköre is sűrű volt, ami melegen és nedvesen tartotta a bolygót. Idővel azonban a napszéllel érkező, nagy energiájú részecskék lehántották a Mars légkörét, egy vékony és folyamatosan vékonyodó gázburkot hagyva hátra – fejtették ki a szakértők a Science című tudományos lapban a NASA Mars körül keringő űrszondájának mérései alapján.

Forrás:  NASA, ESA, The Hubble Heritage Team

Bruce Jakosky, a Boulderben lévő Coloradói Egyetem kutatója szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy a 3,7–4 milliárd évvel ezelőtti időszakban változott meg a Mars. A fiatal bolygó adottságai még támogatták mikrobák létét, de amint eltűnt a bolygó körüli légkör, “az életet támogató, nedves bolygó azzá a száraz és hideg bolygóvá vált, amit ma látunk” – magyarázta.

A tudósok nem tudják biztosan, miért vált a Mars olyan sebezhetővé a napszéllel szemben, de úgy vélik, ez összefüggésben lehet azzal, hogy a bolygó elveszítette mágneses mezejét. Az adatok rávilágítanak arra, hogyan válhatott a Mars a Földtől annyira eltérővé – holott hasonló körülményekkel indultak –, és arra is, hogy milyen körülmények tehetik életre alkalmassá a bolygókat a Naprendszeren túl. A Marssal ellentétben a Föld rendelkezik folyékony fémmaggal: ez védelmet adó mágneses pajzsot képez, amely eltereli a napszelet.

Forrás: Wikipedia

A NASA Maven űrszondája 2014 óta kering a Földdel szomszédos bolygó körül. A kutatásban az argon kémiai elem mennyiségét mérték a Mars körüli egyre vékonyodó atmoszférában különböző magasságokban. A mérések szerint a bolygó az argonja 66 százalékát elveszítette, amióta létrejött 4,6 milliárd évvel ezelőtt. Jakosky és kollégái ebből kiindulva becsülték meg más légköri gázok, például a vízgőz veszteségének mértékét. Megállapították, hogy a Mars légkörében mindig is a szén-dioxid dominált. “Sok szempontból ezt a választ vártuk, mert jól illeszkedik minden máshoz, ami a Marson történik” – mondta Jakosky.

Maven űrszonda (Forrás: NASA’s Goddard Space Flight Center)

MTI, Science, NASA


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!