Újabb kanadai cég kapott aranykitermelési engedélyt az erdélyi Érchegységben

Újabb kanadai cég, a Carpathain Garden kapott romániai leányvállalata révén nemesfém-kitermelési engedélyt az erdélyi Érchegységben, ahol aranyat és rezet akar felszínre hozni.

2

Külszíni fejtés Rosia Poieni-nél, Verespataktól 3 km-re keletre

A  Samax Románia révén a kanadaiak megkapták a román ásványkincseket felügyelő állami hatóságtól 20 évre a kitermelési engedélyt, amely több román kormányzati igazgatóság végleges jóváhagyása és a román közlönyben való közzététele után lép hatályba. A két Hunyad megyei település, Rovina és Criscior között elhelyezkedő kitermelés 20 kilométerre fekszik Verespataktól, ahol a Rosia Montana Gold Corporation kanadai-román vegyes vállalat próbál 15 éve aranyat és ezüstöt kitermelni, de a beruházás során használni tervezett ciántechnológia megosztotta a román társadalmat, így a hatóságok nem engedélyezték a beruházást.

10

A korábbi abrudbányai kitermelés zagytározója Verespataktól négy km-re nyugatra.

A kanadai vállalat közleménye szerint a kitermelési engedély megszerzése a legfontosabb lépés. Hangsúlyozták, hogy a román állam először adott nemesfém-kitermelési engedélyt úgy, hogy a tervezett beruházásnak nem részese román állami vállalat. Bejelentették, napirendre hozzák a 2010-es előzetes gazdasági becslésüket, és felülvizsgálják a beruházás költségeit. A 43 alkalmazottat foglalkoztató, Nagybányán bejegyzett Samex Románia a bukaresti pénzügyminisztérium legfrissebb adatai szerint 2013-ban 9,2 millió lej (1 lej=69,54 forint) árbevételt ért el, nyeresége 3,5 millió lej volt.

4

A Külszíni fejtés látképe Verespataknál

A rovinai terület becslések szerint 120 tonna aranyat és 100 ezer tonna rezet tartalmaz. A kanadai vállalat vezetői korábban úgy nyilatkoztak, hogy a felszíni kitermelés során nem használnak ciántechnológiát, hanem úgynevezett flotációval, úsztató eljárással termelik ki a nemesfémeket. A beruházás ellen tiltakozott csütörtökön a Mining Watch Románia és a Mentsük meg Verespatakot! környezetvédelmi platformba tömörült civil szervezetek, amelyek szerint az újabb beruházás a legnagyobb romániai nyíltszíni bánya lenne. A kitermelés két bányában zajlana, átmérőjük 500-600 méter, mélységük 300-400 méter lenne, ami meghaladja a verespataki bánya méreteit.

A civilek szerint a kitermelés nem lakott területen történne, viszont mindössze 7 kilométerre van Brad várostól, amelynek 13 900 lakosa van. Szerintük az ásványkincseket felügyelő hatóság átláthatatlan feltételek mellett adta meg a kitermelési engedélyt, és a helyi lakosokat sem tájékoztatta, mivel jár egy ilyen nagyszabású bányaberuházás. Az erdélyi Érchegységben Felsőcsertésen (Certeju de Sus) is egy kanadai cég, az Eldorado Gold rendelkezik engedéllyel a Deva Gold leányvállalata révén nemesfémek kitermelésére. A kanadaiak legfrissebb becslése szerint 17 év alatt több mint 3,1 milliárd dollár értékű aranyat és ezüstöt termelnek ki.-írja az MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!