Címke: Szumátra

Drasztikusan csökken az orangutánok száma az olajpálma-ültetvényeknél megmaradt erdőfoltokban

Tizenöt év alatt 30 százalékkal csökkent az orangutánok száma a kelet-malajziai Sabah állam olajpálma-ültetvényein megmaradt erdőfoltok területén – figyelmeztetett a Természetvédelmi Világalap. Az eredmények, amelyek a WWF szerint az emberszabású majmokra vonatkozóan végzett eddigi legintenzívebb vizsgálatból származnak, azt mutatták, hogy a Born...

Elképesztő felvételek a Sinabung vulkán kitöréséről

Újra kitört a Sinabung vulkán Indonéziában, amely óriási, több mint ötezer méteres hamufelhőt lövellt az égbe. A Szumátra szigetén található tűzhányó 2010-ig nyugvó állapotban volt, de azóta már négyszer is működésbe lépett. A négyszáz évig alvó tűzhányó először 2010-ben tört ki, amikor is az egyik robbanás során két ember meghalt. 2014-ben további 1...

Új orángutánfajt fedeztek fel Szumátrán

Kócos hajú, kisfejű új orángutánfajt találtak Szumátrán. Több évnyi kutatás után arra jutott egy nemzetközi szakértői csoport, hogy az indonéz szigeten izoláltan élő, mintegy 800 egyedből álló csoport önálló fajt alkot. Az ottani régióról a tapanuli orángutánnak (Pongo tapanuliensis) nevezték el a fajt, amely kis populációja miatt súlyosan veszélyeztete...

Százezer ember korai halálát okozhatta a gyilkos füst Délkelet-Ázsiában

Több mint százezer ember korai halálát okozhatta a tavalyi indonéziai erdőtüzek fullasztó füstje Délkelet-Ázsiában - állapította meg egy hétfőn közzétett tanulmány. A Harvard és a Columbia Egyetem tudósainak becslése szerint az erdőtüzek közelében lévő térségben Indonéziában több mint 90 ezren haltak meg a súlyosan szennyezett levegő miatt, a szomszédos...

Kétségbeesetten kapaszkodott az utolsó megmaradt fába az orangután, miután elpusztították az otthoná...

Megindító felvételekkel szeretné felhívni a figyelmet az International Animal Rescue nevű állatvédő szervezet a Borneó és Szumátra szigetén zajló erdőirtásokra, amelyek miatt egyre több és több orangután veszíti el természetes élőhelyét. Ez történt azzal az orangutánnal is aki a pusztítás után visszatért arra a területre, amelyet otthonként ismert, ott ...

Az orángutánok édenkertje

Az orángutánok egykor szabadon mászkáltak Szumátra és Jáva egész területén, ám az élőhelypusztulás és az illegális állatkereskedelem eredményeként drámaian lecsökkent az egyedszámuk. Ma már a Föld egyik legveszélyeztetettebb állataként tartják őket számon és mindössze 7000 vadon élő példány maradt belőlük Szumátrán. Nagyrészük a sziget északi csücskében...

Lakott területre zuhant egy katonai repülőgép Indonéziában

Lakott területre zuhant egy repülőgép Indonéziában, a szerencsétlenségben több mint száz ember életét vesztette. Az indonéz légierő gépe Szumátra szigetén, Medan városában zuhant le. A C-130 Hercules típusú katonai teherszállító repülőgép fedélzetén összesen 113-an voltak. A repülőgép egy hotelbe és a közeli házakba csapódott bele. Egyelőre nem ismerete...

A minangkabauk világa, társadalom ahol a nők parancsolnak

Szumátrán él az a törzs, ahol a nőknek nem kell, hogy az egyenjogúságért küzdjenek, mivel szigorú nőuralom határozza meg társadalmukat. A minangkabauk között a nők parancsolnak. A minangkabau népcsoporthoz 6 millióan tartoznak, elsődleges lakhelyük Szumátra középső-nyugati része. A népcsoport feltehetőleg i.e. 2000 és 1000 között érkezett a területre. N...

AJÁNLÓ

Actually Get a Bigger Penis Girth: Realistic Options and What the Evidence Really Shows Penis Enlargement Exercises Thunder: A Practical Look at Manual Techniques from Thunder's Place Is 3D Penis Enlargement Surgery Worth Considering? Penis Enlargement Spray: What Men Need to Know Before Trying It Rapid Penis Growth: What Supplements Actually Deliver Orange County Penile Enhancement or Penis Enlargement: A Realistic Look at Supplements and Options Does a Penis Pump Help in Growth? What the Evidence and Real Use Actually Show Nail Polish for Toe Fungus: What You Need to Know (And What Doesn't Work) Professional Nail Fungus Laser Treatment: How It Works Vinegar for Toe Fungus: Home Remedies That Actually Work Untitled Why Is My Toenail White? Causes and What to Do Toenail Fungus: What Colors to Look For Why Does Nail Fungus Hurt? Understanding the Pain Behind Fungal Infections Does Apple Cider Vinegar Kill Fungus? What Science Says Yellow Hardened Toenails: Causes, Treatment, and Prevention Foods That Fight Pain: Your Natural Relief Guide Pulled Muscle in Foot: Causes, Treatment & Recovery Pain on Bottom of Foot: Causes & Relief SI Joint Pain Relief: Simple Home Remedies Foot Pain? Understanding Shooting Pain From Your Foot Knee & Hip Pain: What’s Causing It? Joint Pain? Common Causes & What To Do Keto ACV Gummies Best: Are They Worth the Hype? Keto Gummies Without Caffeine: A Surprisingly Effective Choice? Melatonin Gummies and Weight Loss: A Surprising Connection? Navigating the NTX Keto ACV Gummies Where to Buy Landscape: What You Need to Know