Címke: orvostudomány

Az anyja agyhalála után két hónappal jött világra egy baba Lengyelországban

Az anya agyhalála után 55 napig a nő méhében életben tartott, majd a terhesség 27. hetében császármetszéssel megszületett babát engedtek haza egy lengyelországi kórházból. Az orvosok tájékoztatása szerint a gyermeknek esélye van a normális fejlődésre. A délnyugat-lengyelországi Wroclawban történt eset egyedülállónak számít Lengyelországban. Az orvosok e...

Így néz ki most a katona, aki 2011-ben teljes arcátültetésen esett át

Mitch Hunter az Amerikában élő, egykori katona 15 évvel ezelőtt autóbalesetet szenvedett, amely következtében ugyan nem sérült meg súlyosan de miközben a barátját próbálta kimenteni a roncsból, hozzáért egy leszakadt villanyvezetékhez. Az akkor 21 éves férfit borzalmas áramütést érte. Kórházba szállítása alatt kétszer kellett újraéleszteni, de végül cso...

Újra lát a kínai férfi, akinek sertésszaruhártyát ültettek a szemébe

Sikeresen ültettek be mesterségesen tenyésztett disznószaruhártyát emberi szembe szeptemberben - jelentette be a kínai Shandong Eye Institute. "A beteg látása fokozatosan fejlődött a felépülési folyamat során az elmúlt három hónapban, ami azt jelenti, hogy a transzplantáció sikeres volt" - mondta el Csaj Hualej, az intézet szaruhártya részlegének vezető...

Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon

Először hajtottak végre tüdőtranszplantációt Magyarországon, a műtét sikeres volt - jelentették be az operációt végző szakemberek és az Országos Onkológiai Intézet vezetője. A sajtótájékoztatón Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter azt mondta: a kormány 900 millió forinttal támogatta az operációhoz szükséges infrastruktúra kiépítését. Kásler Miklós, az...

Működő hangszalagszövetet növesztettek amerikai kutatók – videó

Működő hangszalagszövetet növesztettek laboratóriumban amerikai kutatók. A szövet képes volt hangképzésre, amikor állatok gégéjébe ültették. A technológia egy napon lehetővé teszi, hogy helyreállítsák a hangképzést hangszalag-rendellenességekben szenvedők esetében vagy olyanoknál, akiknél daganatos betegség miatt el kellett távolítani a hangszalagjukat....

Az eddigi legkiterjedtebb arcátültetést hajtották végre egy megégett tűzoltón

Az eddigi legkiterjedtebb arcátültetést hajtották végre egy 2001-ben csúnyán megégett tűzoltón: a műtét a férfi koponyáját és nyaka egy részét is érintette - jelentette be az operációt végző New York-i kórház. A tarnszplantációt a 41 esztendős Patrick Hardisonon még augusztusban végezték el a NYU Lagone Kórházban. A páciens jelenleg is kezelés alatt áll...

Átültetésig dobog a kiműtött szív, amit mesterséges vérkeringésbe kötnek

Amerikai kutatók olyan szerkezetet fejlesztettek ki, amelyben a donorból kiműtött szívet egy mesterséges vérkeringésbe kötik, oxigénnel pumpálják, hogy a szerv ne hagyja abba a dobogást. Az Egyesült Államokban évente 2400 szívátültetést hajtanak végre és ez a találmány növeli a transzplantáció sikerét, használata ugyanakkor egyesek szerint etikai prob...

Egy készülék, ami segít a vérvételnél és könnyen megtalálhatóvá teszi a vénát

A félreszúrt vérvételekre kínál megoldást az amerikai Christie Medical Holdings VeinViewer eszköze. Ezzel a készülékkel könnyen meglátható a véredényekben áramló vér útja. A készülék maga egyszerű elven működik: a VeinViewer IV infravörös tartományú fénnyel világítja meg a páciens bőrét. Mivel a fényt elnyeli a páciens vére, ezért a bőrre vetített ...

Nyálból is kimutatható lehet a gégerák és a torokrák

A nyak és a torok rákos megbetegedéseire utaló genetikai jelzéseket fedeztek fel kutatók a nyálban és a vérben – olvasható egy tanulmányban, amely szerint várhatóan lehetőség nyílik ezeknek a daganatoknak a hatékony szűrését lehetővé tévő új technika kifejlesztésére. "Bizonyítottuk, hogy ezeknek a rákbetegségeknek a DNS-e kimutatható és mérhető a vérbe...

Az ember, aki kioperálta a saját vakbelét

Egy 1961-es antarktiszi expedíció során az orosz sebész, Leonyid Rogozov súlyos alhasi fájdalmakra panaszkodott. Hamar kiderült, hogy vakbélgyulladása van és ha nem kerül hamar műtőasztalra, a kutatócsapat egy fővel lecsökkent volna. Mivel ő volt az expedíció egyetlen orvosa, kénytelen volt önmagát megoperálni. A 27 éves doktor a hatodik szovjet anta...

AJÁNLÓ

Vivid Lean Keto ACV Gummies Review: Can They Supercharge Your Keto Diet? Can Leaf Keto ACV Gummies Support Your Keto Journey? Here’s What We Found D-Fit: A Comprehensive Review of Its Fitness and Performance Benefits Kantar ACV Keto Advanced Weight Loss Gummies: Review the Supplement Ingredients Benefits Boostline Keto ACV Gummies Review: What You Need To Know? Sugar Shield Review: Will It Work For You? Neslemy Detox Patch Review: Is It Right For You? TrimBoost Keto + ACV Gummies Review: Should You Buy? PhenQ Reviews [2024 Updated]: Customer Results, Side Effects, Price Burn Well Keto + ACV Gummies Review – Read This Before Buying Apple Cider Vinegar Supplement Glycogen Control GlycoCare Review: Is It Right For You? ChakraFlowX Review: Does It Really Promote A Health Stress Response? GetThin USA Review – Read This Before Buying! Sugar Detox Drops Review: Are The Ingredients Safe To Try? Feminine Health Review – Does Women’s Supplement From Bioma Really Work? NanoDefense Pro Reviews – Are The Ingredients Safe To Try? KS Burn Keto Weight Loss Gummies Review – Does It Really Work? Super Control Max Glyco Optimizer – Should You Try It? TotalLife Keto ACV Gummies Review: Does It Really Work for Weight Loss? I Tried Sumatra Slim Belly Tonic – Here are My Weight Loss Results Experience Enhanced Ketosis with Keto Rain Keto BHB Gummies: Are They Worth It? Slim Laboratory Keto ACV Gummies Review: Should You Buy This Supplement? Ketomentin Review – Is It Really Worth The Money? CBD ONE Male Enhancement Gummies Review – Will It Work For You? Bloom CBD Male Enhancement Gummies Review – Does It Really Work? Growth Matrix Review – Does It Really Work? AlphaX Male Enhancement Review – What To Know First Before Buying X Maxx XR Male Enhancement Review: Will It Work For You? Vigorous Vitality Male Enhancement Gummies – Read This Honest Review Before Buying! TRUEMAN Male Enhancement Gummies Review – Negative Complaints or Real Truman CBD Gummies? Looking for Enhanced Stamina? Discover How Vigordic Can Elevate Your Daily Strength and Energy Alpha Edge: An In-Depth Review of Its Performance-Enhancing Benefits ViraFlexx Male Enhancement: Review the Supplement Ingredient Benefits Max Man Pro Reviewed: What You Need To Know The Phoenix ED Device Review (2024 Warning) Safe At-Home Erectile Dysfunction Device or Hidden Risks? Alpha Strip Male Enhancement Gummies Review – Is It Right For You? I Tried EngageX Male Enhancement Gummiess – Here Is My Experience PoweRx Review – Will These Advanced Male Health Pills Really Work For You? Are Mega Plex Gummies the Key to Enhanced Stamina and Virility? An Honest Review Erectax Male Enhancement Gummies Review – Is It Right For You? Ready XL Review: Does It Deliver on Its Promise to Improve Male Performance? Full Body Male Enhancement Gummies Review: Is It Worth the Money? AlphaLabs Male Enhancement CBD Gummies Review – Read This Before Buying Popular Male Enhancement Supplement Nature’s Leaf CBD Gummies – Should You Buy? My Bloom CBD Gummies Results – But Will It Work For You? Alpha Bio CBD Gummies Review – Will It Work For You? Pros & Cons Of Renew Calm CBD Gummies How Revitalized Remedies CBD Gummies Help Alleviate Stress and Improve Well-Being Harmony Leaf CBD Gummies Reviews – Scam or Legit HarmonyLeaf CBD Male Enhancer Gummies? Blue Vibe CBD Gummies Reviews – SCAM Exposed! Important User Warning! WellnessPeak CBD Gummies Review – Cheap Scam or Safe Wellness Peak CBD Brand? Blissful Aura CBD Gummies Review – Scam or Legit? Negative Official Website Complaints MyLyfe CBD Gummies Review – Can You Trust My Lyfe CBD Gummy or Scam? Hempified Full Spectrum CBD Gummies Review: Are They the Key to Enhanced Wellness? LuCanna Farms CBD Gummies: Review the Supplement Ingredient Benefits BioHeal CBD Gummies Review – Bogus Scam Exposed! Do NOT Buy Bio Health CBD Wellness Gummies Yet! Nature’s Leaf CBD Gummies Review – Everything You Need To Know Natures Leaf CBD Gummies Review – Does It Really Work? Dana Perino CBD Review – All The Details You Need Right Here Calmwell CBD Gummies Review – Is It Worth Buying? ZenLeaf CBD Gummies: Review the Supplement Ingredient Benefits My Yuppie CBD Gummies Results – But Will It Work For You? Wellness Farms CBD Gummies Review – Will It Really Work As Advertised? Canna Labs CBD Blood Sugar Gummies Review – The Latest Research Rejuvazen CBD Gummies Review: Does It Really Work as Advertised? Nature’s Garden CBD Gummies Review – Should You Buy? LuCanna Farms CBD Gummies Review – Should You Buy? Calmwell Mushroom Gummies Review – Does This Supplement Even Work? Radiant Ease CBD Gummies Review (Scam or Legit?) What to Know First!