Az anyja agyhalála után két hónappal jött világra egy baba Lengyelországban

Az anya agyhalála után 55 napig a nő méhében életben tartott, majd a terhesség 27. hetében császármetszéssel megszületett babát engedtek haza egy lengyelországi kórházból. Az orvosok tájékoztatása szerint a gyermeknek esélye van a normális fejlődésre. A délnyugat-lengyelországi Wroclawban történt eset egyedülállónak számít Lengyelországban. Az orvosok elmondták, hogy tudomásuk szerint a külföldön előfordult ilyen eseteknél az anyák a terhesség sokkal előrehaladottabb állapotában jártak, amikor bekövetkezett náluk az agyhalál.

A wroclawi baba agydaganatban szenvedő édesanyjánál januárban állapították meg az agyhalált. Az akkor a terhesség 17. hetében járó asszonynak tovább is dobogott a szíve. Az orvosok úgy döntöttek, a kisbaba megmentése érdekében megpróbálják fenntartani az anya szervezetének működését úgy, hogy a gyermek legalább a terhesség 26. hetéig az anyaméhben fejlődhessen tovább. Az anya szervezetén kívül ugyanis szinte kizárt volt a túlélés.

kisbaba

A terhesség fenntartása az anya szerveinek intenzív terápiájával járt, nehéz volt megőrizni többek között a szükséges hormon- és cukorszintet, megelőzni a fertőzéseket. A baba, akinek többek között a 22. hét körül a tüdő kialakulását elősegítő szereket adagoltak, végül császármetszéssel, 1000 gramm súllyal született, utána egy hónapig lélegeztetőgépre és több héten keresztül inkubátorra szorult. A kisfiút a múlt héten adták át az édesapjának. A kisgyermek jelenleg több mint 3 kilogrammos és cumisüvegből táplálkozik. Az orvosok szerint megfelelő gyógytornáztatás mellett normális fejlődésre van esélye.

kisbaba-2

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!