Címke: érdekes

Az első repülés élménye – két nagymama, akik életükben először utaztak repülőn

A két holland nagymama, a 72 éves An és a 78 éves Ria még soha nem utazott repülővel, nemrég azonban a Vodafone jóvoltából elrepülhettek Barcelonába. Ria soha nem gondolta, hogy valaha repülni fog, csak a férjével utazott néha, ő azonban rettegett a repüléstől. Azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy egy hozzá hasonló korú nővel repülhet először és hozz...

A széláramlás miatt rekordidő alatt tette meg egy Boeing a New York-London utat

Rekordidő, 5 óra 16 perc alatt tette meg útját a British Airways (BA) légitársaság New Yorkból Londonba tartó 114-es járata köszönhetően a rendívül gyors jet streamnek, vagyis a magas légköri nagysebességű széláramlásnak az Atlanti-óceán fölött. A Boeing 777-200 típusú utasszállítógép legnagyobb sebessége 745 mérföld/óra (1192 kilométer/óra) volt, mivel...

1700 ember halálát okozta a kameruni „robbanó tó” 1986-as kitörése

A Nyos egy krátertó Afrikában, Kamerun északnyugati részén. A mélyvízű tó egy inaktív vulkán, az Oku-hegy oldalában fekszik, a kameruni vonal vulkanikus övezetében, vulkanikus sziklákkal övezve. A Nyos egyike a három ismert, szén-dioxiddal telített, kitörésre hajlamos afrikai tónak. A másik kettő: a Nyostól mintegy 200 kilométerre a Monoun-tó, illetve R...

Állatok az örökbefogadásuk előtt és után

A képeken látható állatok nem csoda, hogy nagyon féltek az emberektől és senkiben nem akartak többé megbízni, hiszen többségüket korábbi gazdája egyszerűen kidobta, megverte vagy egyszerűen sorsára hagyta valahol. Többen közülük nagyon rossz állapotban kerültek menhelyre, ahonnan szerencsére szerető gazdikhoz kerültek. A következő képek megmutatják, hog...

Rejtélyes alvókór terjed egy kazah faluban

Rejtélyes alvókór terjed egy kazah faluban, a hatóságok máshol ajánlottak otthont a lakosoknak - írja a BBC. Az észak kazahsztáni Kalacsi faluban már két éve feltűnt a szokatlan betegség. Az érintettek váratlanul elszunnyadnak, majd akár napokig alszanak, később pedig emlékezetkiesésről, vagy néhány esetben hallucinációkról panaszkodnak. Eddig több mint...

Egy 220 éves időkapszulát nyitottak fel Amerikában

A 220 éves időkapszulát Bostonban találták meg. A dobozt az Amerikai Egyesült Államok alapító atyáinak egyike, Samuel Adams egykori massachusettsi kormányzó helyezte el az állami törvényhozásnak otthont adó State House építésekor. Az időkapszulából öt darab szorosan összehajtogatott újságot, egy George Washingtont ábrázoló medált, egy ezüst dísztáblát, ...

Rászoruló családokhoz került a tűzifából épített karácsonyfa

Lebontották csütörtökön a budapesti Erzsébet téren álló, több mint 150 mázsányi tűzifából épült különleges karácsonyfát. Az adományfából tizenhárom családnak juttat tüzelőt az Ökumenikus Segélyszervezet. A 4,5 méter széles, 11 méter magas installáció ötezer darabból készült a Hello Wood csapata, a Design Terminál és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet ö...

Tisztított szennyvizet ivott Bill Gates

Bill Gates, a Microsoft alapítója saját Youtube-csatornájára töltötte fel azt a videót, amelyben az Omniprocessor nevű gépet népszerűsít, amely szennyvízből állít elő emberi fogyasztásra alkalmas vizet. A különleges gépet a Janicki Bioenergy nevű vállalat építette. A cég munkatársai egy olyan folyamatot dolgoztak ki amely során a szennyvízből fennmaradt...

A macskák különös logikája

A macskáknak sajátos, senki mással össze nem hasonlítható logikájuk van. Elképesztő dolgokat képesek művelni, mindig azt teszik amihez nekik kedvük van. Valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy mit gondolnak a macskák, de az biztos, hogy sokszor nagyon vicces dolgokat láthatunk tőlük. Íme néhány példa a macskák különös akcióiról. ...

Idén is lenyűgöző alkotások készültek a Nemzetközi Hó- és Jégfesztiválon

Idén is megnyitotta kapuit a Kína északkeleti részén található Harbin városában a Nemzetközi Hó- és Jégfesztivál, ahol a látogatók hatalmas, jégből és hóból épített palotákat, szobrokat, hidakat, csúszdákat és látványos jéglabirintusokat láthatnak. A fesztivált minden év januárjában rendezik meg, idén már 31-dik alkalommal. A jégből épült mesevilágnak e...

AJÁNLÓ

Fast Fungus Nail Treatment: What You Need to Know Amada Pure: Nail Fungus Relief You Can Trust Nail Fungus: Home Treatment Options That Actually Work Severe Nail Fungus: Over-the-Counter Relief Options Vinegar Soak vs. Listerine for Nail Fungus: Which Works? Laser Treatment for Nail Fungus: Cost & What to Expect Hydrogen Peroxide for Toenail Fungus: Does It Work? Wella Nail Fungus Treatment: Does It Really Work? Toenail Fungus: Causes, Treatment & Prevention Fungus in Toenails: Treatment & What You Need to Know Fungus Nail Treatment at Walgreens: What Works? Nail Fungus Treatment: Is Groupon a Good Deal? Laser Treatment for Nail Fungus: Cost & What to Expect Kerassentials: Getting Rid of Nail Fungus - A Practical Guide Laser Nail Fungus Treatment in St. Louis: Is It Right For You? Mild Fungal Toenail Infection: What You Need to Know Natural Remedy for Nail Fungus on Feet: What Really Works? OTC Fungal Ointment: Relief & What to Know | Guide Vinegar Foot Soak: Does it Really Work? Terbinafine Progress: What to Expect & Timeline Toenail Treatment: Home Remedies & When to See a Doctor Toenail Fungus: What Really Works? White Spots on Toenails: Causes & Treatment Toenails Falling Off? Common Causes & What to Do WSO Nail Fungus: Causes, Treatment & Prevention