Az első repülés élménye – két nagymama, akik életükben először utaztak repülőn

A két holland nagymama, a 72 éves An és a 78 éves Ria még soha nem utazott repülővel, nemrég azonban a Vodafone jóvoltából elrepülhettek Barcelonába. Ria soha nem gondolta, hogy valaha repülni fog, csak a férjével utazott néha, ő azonban rettegett a repüléstől. Azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy egy hozzá hasonló korú nővel repülhet először és hozzátette, hogy ha nem ajánlják fel neki ezt a lehetőséget, akkor minden bizonnyal soha nem ült volna repülőre. Az idős hölgy, aki rendkívül izgatott volt az út miatt, biztos volt benne, hogy nem fog sikítozni, hiszen mint mondta: “nem kisbaba”.

Két nagymama első repülése

An mindig is nagyon félt a repüléstől, ezért soha nem is egyezett bele, hogy férjével repülőn utazzon el valahová. Azonban közelgő 72. születésnapja előtt meggondolta magát és elfogadta az ajánlatot. Azt mondta, hogy ha most nem teszi meg, valószínűleg már soha nem fog repülni. Így mindketten belevágtak a kalandba.

Két nagymama első repülése

A repülés előtt Ria az unokájával hullámvasutazni ment, An pedig egy repülőgépszimulátor segítségével készült fel az utazásra. Aztán eljött a nagy nap, a két nagymamát egy privát kisrepülőbe ült és Amszterdamból elrepültek Barcelonába. Mindketten nagyon élvezték életük első repülőútját. Ria azt mondta, hogy akkora élmény volt számára, hogy tíz évvel érzi fiatalabbnak magát. An pedig sírva hívta fel a férjét, hogy megossza vele csodás élményeit.

Két nagymama első repülése

Két nagymama első repülése

Két nagymama első repülése

Íme, Ria és An első repülése:


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!