Címke: érdekes
A tengeri állatok számára ehető csomagolásra váltja a műanyaggyűrűket egy floridai sörfőzde
A tengerekben lebegő szemét csökkentésére a halak és tengeri állatok számára ehető csomagolást készített a hatos kiszerelésű sörösdobozokhoz egy floridai sörfőzde. Az újításnak köszönhetően a hat dobozt nem a szokásos műanyaggyűrűk tartják össze, hanem a sörkészítés melléktermékeiből álló foglalat. A Saltwater sörfőzde árpa és búza maradékából készített...
Több száz kilométert utazott egy házaspár, hogy megműtsék daganatos aranyhalukat
Több mint háromszáz kilométert utazott egy brit házaspár azért, hogy szeretett aranyhalukat megmentsék, ugyanis egy hatalmas, rosszindulatú tumort kellett belőle eltávolítani. Egy London melletti faluból vitte el a pár a Nemo nevű halat egy Bristol környéki állatklinikára, ahol Sonya Miles állatorvos egy 45 perces műtét során eltávolította az állatból a...
Több mint egymilliárd forintért kelt el egy kínai porcelán egy hongkongi árverésen
Egy ritka sárkánydíszes kínai porcelánkupa kelt el több mint 4,6 millió dollárért (1,3 milliárd forintért) Hongkongban. A jellegzetes kék-fehér kerámia a Ming-dinasztia (1368-1644) korában készült. Szakértői becslések szerint a talpas edény valamikor 1425 és 1435 között készült. Felületén megtalálható a Ming Hszüan-tö császár nevét jelentő, hat karakter...
Negyven tigriskölyök tetemét találták meg egy fagyasztóban a Tigris Templomban
A thai vadvédelmi hatóságok 40 tigriskölyöktetemre bukkantak szerdán egy fagyasztóban a délkelet-ázsiai ország híres Tigris Templomában az ott élő nagymacskák költöztetésekor. A Bangkoktól nyugatra fekvő Kancsanaburi tartomány egy távoli zugában található Tigris Templom közkedvelt idegenforgalmi látványosság, amelyet turisták tízezrei keresnek fel az ot...
Két kutyabarát fürdőhely nyílik a Balatonon
Két kutyabarát fürdőhely nyílik a Balatonon, elsőként Fonyódon csobbanhatnak bele a tóba a kutyák. Balassa Balázs, a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Szigliget polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy a balatoni kutyafürdető helyek kijelölésével piaci igényre reagálnak az önkormányzatok. A kiemelt üdülőövezetben sok a kutyatul...
Rekordmennyiségű szemetet gyűjtöttek össze a TeSzedd! akció keretében
Rekordmennyiségű, 2857 tonna illegálisan lerakott szemetet gyűjtöttek össze a hatodik TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért mozgalom résztvevői - közölte az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség az MTI-vel. A tájékoztatás szerint ez a mennyiség több, mint amennyit Budapest lakossága másfél nap alatt megtermel, és 41 Combi...
Családtagként bánik a hazáspár a medvével, akit 23 évvel ezelőtt fogadtak be
23 évvel ezelőtt egy orosz család a gondozásába vett egy árva és legyengült néhány hónapos kismedvét, akire vadászok találtak rá az erdőben. A medve, akit Sztyepannak neveztek el, azóta is velük él és családtagként bánnak vele. A hatalmasra nőtt, szelíd medve Szvetlana és Jurij Panteleenkov házában él, együtt játszik, piknikezik és tévézik a házaspárral...
Az összes tigrist elviszik Thaiföld híres Tigris Templomából
Az összes nagymacskát elköltözteti Thaiföld híres Tigris Templomából a helyi nemzeti parkok, vadállatok és növények megóvásáért felelős minisztérium (DNP). A szerzetesek tiltakozása ellenére a buddhista templom 147 tigriséből tízet már korábban átköltöztettek az ugyancsak nyugat-thaiföldi Ratcsaburi tartomány egyik tenyésztési központjába.
A hátramar...
Bemutatták a tavaly felfedezett tíz legérdekesebb fajt
A New York-i Környezetvédelmi és Erdészeti Állami Egyetem 2008 óta minden évben megnevezi a tíz legizgalmasabb, újonnan felfedezett fajt, a listával az állat- és növényvilág gazdagságára és a kihalás sok fajt fenyegető veszélyére kívánják felhívni a figyelmet. Idén 18 ezer faj közül választották ki a legkülönlegesebbeket. Az elmúlt évben felfedezett tíz...
A világ legnagyobb mélytengeri szivacsára bukkantak Hawaii környékén
"Családiautó-méretű" tengeri szivacsot fedezett fel két Hawaii környékén kutató tudós, akik szerint valószínűleg a világ legnagyobb mélytengeri szivacsára bukkantak. Az óriási tengeri szivacsot a hawaii partok közelében több mint kétezer méter mélyen, távirányított kis tengeralattjáróról filmezték le. A tudósok tavaly nyáron végeztek kutatásokat a 362 e...



































