Címke: elképesztő

Így örült a kiskutya, amikor újra találkozott megmentőjével

Mojo ma egy egészséges és boldog 2 éves kutya, akit szerető gazdák vesznek körül, de nem mindig volt ez így. Mojo csak a szerencsének köszönhetően maradt életben, ugyanis a kölyök korában kidobták a gazdái. A kiskutya az utcákon kóborolt, és olyan rühes volt, hogy még a szőre is kihullott. Mojo 2013-ban, három hónapos korában került egy kanadai férfi, J...

Felelőtlen babafotó egy 600 méteres sziklafal peremén

Elképesztő pillanatot örökített meg Fred Sirevag, miközben a híres norvég sziklán, a Preikestolenen túrázott. Egy fiatal pár egyszerűen kirakta a babáját a szakadék szélére, hogy egy remek fotót készíthessenek róla. A szikla pereme egy felnőttnek is igen veszélyes, ugyanis ebben a magasságban igen erős szél fúj három irányból is. Sirevag tisztességes...

Gyomorforgató ételek – 6 állat, amit élve fogyasztanak

A nyersen fogyasztott hús nem feltétlenül visszataszító, hiszen például szusi is kifejezetten finom étel, azonban a távol-keleten szokás, hogy még élő, izgő-mozgó falatot tesznek az asztalra. A Motherloaded készített egy kis "étvágygerjesztő" összeállítást hat olyan állatról, melyet a föld valamely pontján élve fogyasztanak el az ínyencek. Felhívjuk a...

Elképesztő pózokba képes csavarni a testét a gumilábú táncos

A Rubber Legz művésznevet viselő profi táncos, Rauf Yasit, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egészen megdöbbentő, lehetetlennek tűnő pózokba képes csavarni a testét. A "gumilábú" táncos számára, úgy látszik, nincs lehetetlen mozdulat. Yasit egy kurd néptáncos fia, aki tinédzser kora óta rajong a breaktáncért. Az évek alatt egyedülálló mozgásstílu...

Mexikói kontraszt – hatalmas különbség gazdagok és szegények között

Az egyik oldalon modern luxusházak, a másikon összetákolt házikók. A gazdag és a szegénynegyedet szó szerint méterek választják el egymástól, meg egy magas fal. A szegények és jómódúak közötti hatalmas kontrasztot bemutató képeket Oscar Ruíz készítette Mexikóvárosban. A fotós a Publicis Mexico reklámcég megbízásából készítette a fotókat, melyeket egy sz...

Előtte és utána fotók megmentett kutyákról, akikre szebb jövő vár

Az elhivatott állatmentőknek és menhelynek köszönhetően borzalmas körülmények közül sikerült megmenteni a képeken látható sokat szenvedett kutyákat, akikre megmentőiknek köszönhetően szebb jövő vár. A BoredPanda a Nemzetközi Otthontalan Állatok Világnapja alkalmából egy különleges fotósorozatot állított össze, melyben olyan kutyusok képeit láthatjuk, ak...

Döbbenetes fotósorozat a tajvani gázrobbanásról

Július 31.-én este több gázrobbanás rázta meg a tajvani Kaohsziung belvárosát. A csatornákból több helyen fehéres gáz kezdett el szivárogni, ami egy ködnek látszó réteget képzett az aszfalt felett. A város központját ezt követően számos robbanás rázta meg, a detonációk több utat is felszakítottak, autókat borítottak fel. A hatóságok közlése szerint a h...

Vasútvonal, ami egy lakótömb épületein halad keresztül

A kínai chongqingi vasútvonalnak van egy igen különleges szakasza, ahol a szerelvények egy komplett lakótömbön haladnak keresztül. Ezen a vasútvonalon 2004 óta szállítják az utasokat az épületeken keresztül, ahol a lakóknak a fellépő rezgéssel és a szerelvények hangjával is együtt kell élniük.

Hajmresztő videó – a metrósínekre fújta a szél a babakocsit

Biztonsági kamerás felvételek rögzítették, ahogy az elszáguldó metró szele miatt egy babakocsi a sínek közé zuhant. Az eset a londoni Goodge Street megállónál történt– íja a Guardian. A metró megállójában a szülők magára hagyták a babakocsiban ülő kisgyereket, amíg a család többi tagjának segíttek. Közben a szél lassan a metrósínek felé fújta a babakocs...

Négy és fél évig ült petéin egy mélytengeri polip

Világelsőnek számít az állatok között az a mélytengeri polip, ami négy és fél évig őrizte petéit Kalifornia közelében. Ezzel a teljesítménnyel a Graneledone boreopacifica elnevezésű polipfaj abszolút rekorder. 2007 májusa és 2011 szeptembere között összesen 18 merülés alkalmával figyelték meg amerikai kutatók a tengeri élőlényt a Monterey mélytengeri ka...

AJÁNLÓ

Can Antifungal Treatments Help Athletes with Toenail Fungus? Can You Treat Toenail Fungus Over the Counter? Realistic Expectations Does Orville's Nail Fungus Pen Work? Real User Results & Facts Examples of Fungal Nail Infections: Types, Symptoms & Identification Fungal Nail Cream: What It Is and How to Use It Effectively Fungal Nail Treatment for Fingernails: Safe Options & What to Expect Fungal Nail Treatment at Walgreens: What to Know Toenail Fungus Treatment at Walgreens: What to Know How to Use Tea Tree Oil for Nail Fungus: Safe Application Guide Nail Fungal Infection: Pictures and Treatment Options Nail Fungus Treatment Options in Bahrain: Your Guide Oregano Oil in Olive Oil for Nail Fungus: What You Need to Know Using Tea Tree Oil for Finger Nail Fungus: A Practical Guide Using Baking Soda for Toenail Fungus: What You Should Know Best Over-the-Counter Toenail Fungus Treatments: What Really Works Untitled How Long Does Fungal Nail Infection Treatment Take? Prescription Fungal Nail Treatment: What You Need to Know Fungal Nail Treatment Safe for Breastfeeding: A Safe Guide Untitled Fungal Nail Bandages: What They Are and How to Use Them Nail Fungus: Causes, Symptoms & Treatment for Hands and Feet Natural Solutions: How to Treat Toenail Fungus Without Medication Nail Fungus Bleach Pen: The Dangerous Misconception Untitled OriVelle Pen for Nail Fungus Reviews: What to Know Tea Tree Oil for Nail Fungus: Safe Home Remedy Guide Tea Tree Oil for Nail Fungus: What Works (and What Doesn't)