Címke: Csernobil

Több hét után sikerült teljesen eloltani a csernobili tiltott övezetben tomboló tüzeket

Több hét után végre sikerült teljesen eloltani minden tűzfészket a csernobili tiltott övezetben - jelentette be videoüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Az államfő hozzáette, hogy a szomszédos Zsitomir megyében is eloltották a legtöbb tűzgócot a szakemberek. Köszönetet mondott a katasztrófavédelem és az oltásban részt vevő más szolgálatok tagja...

Rekordszámú turista látogatta meg a csernobili atomkatasztrófa övezetét

Idén eddig rekordszámú, mintegy 107 ezer turista látogatott el a csernobili nukleáris baleset övezetébe. A látogatók száma különösen tavasszal ugrott meg. A turisták számának jelentős növekedésében elsősorban az játszott szerepet, hogy számos infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre, egyebek mellett elektronikus belépőjegyeket vezettek be, a...

Megnyitották a látogatók előtt a csernobili atomerőmű négyes reaktorblokkjának irányítótermét

A látogatók sugárzás elleni védőfelszerelésben tekinthetik meg az ukrajnai Csernobilban található négyes reaktorblokk irányítószobáját, mely az emberiség történetének legnagyobb nukleáris katasztrófájához vezető robbanás kiindulópontja volt. Az 1986. április 26-án bekövetkezett robbanás előtt az irányítószobában elvégzett biztonsági vizsgálat rés...

“Zöldfolyosót” nyitnak a turisták számára a csernobili zónában

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendelet adott ki, amelyben egyebek mellett szerepel egy úgynevezett "zöldfolyosó" létesítése a csernobili övezetben, hogy zavartalanul látogathassák a turisták a területet. Az ukrán elnök Csernobilba utazott, ahol ünnepélyesen üzembe helyezték az atomerőmű 1986-ban felrobbant négyes reaktorblokkja fölött épült új korsze...

Megépülhet az első szélerőmű Csernobilban

Az ukrán kormány engedélyt adott az első szélerőmű megépítésére a nukleáris katasztrófa sújtotta csernobili övezetben - hozta nyilvánosságra Osztap Szemerak környezetvédelmi miniszter. A kabinet határozatában a szélerőmű-generátorok és egyéb létesítmények helyének összesen 7 hektár területet jelölt ki Kijev megye ivankivi járásában, azaz abban a ...

Elkészült az új csernobili szarkofág, elkezdték ráhelyezni a sérült blokkra

Befejeződött az új acélszarkofág építése a világ eddigi legsúlyosabb nukleáris szerencsétlensége által sújtott csernobili atomerőműben, a szakemberek megkezdték a létesítmény "rátolását" a sérült atomreaktorra - jelentették ukrán hírforrások. Az árkád formájú szerkezet 36 ezer tonnát nyom, 110 méter hosszú, 257 méter széles és 105 méter magas, a világ l...

30 év elteltével még mindig súlyos terheket ró Ukrajnára a csernobili katasztrófa

Harminc évvel a csernobili katasztrófa után Ukrajnára még mindig súlyos terheket ró a tragédia következményeinek kezelése, szakértők azonban már megoldásokat is kínálnak arra, hogyan lehet hasznosítani az atomerőmű környékét, a radioaktív fertőzés miatt a mezőgazdasági termelésből kivont úgynevezett tiltott zónát. 1986. április 26-án történt a világ ...

Visszahódították a vadállatok Csernobil környékét

Szaporodnak a vadállatok a csernobili atomerőmű körül kialakított "elidegenítési övezetben" a Current Biology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint. Az emlősök összeszámlálásának legutóbbi adatai alapján a kutatók feltételezik, hogy feltehetően több vadállat él a 30 kilométeres övezetben, mint a békés célú atomenergia-felhasználás történelme...

A tiltott csernobili zónából készít videókat egy kutatónő

A Bionerd nevet használó videóblogger kutatónő hetek óta a világ egyik legveszélyesebbnek kikiáltott zónájában végez kutatásokat. Csernobilt és a tiltott zónát is bejárta, mindezekről pedig számos felvételt készített. Képein és videóin a felrobbant atomreaktor közvetlen közelében mászkál. Április 26-án, a baleset évfordulóján bemerészkedett az egyik ...

Visszatért Csernobil környékére egy barna medve

Több mint száz év után ismét sikerült megpillantani egy barna medvét Csernobil környékén. A ritka látogatóról abban a zónában készültek felvételek, amelyet az ukrajnai atomerőműben 1986. áprilisában történt robbanás után lezártak - tudósított a BBC hírportálja. "Egyik ukrán kollégánk, Szergej Gascsak számos fényképezőgépet helyezett ki az elmúlt hónapo...

AJÁNLÓ

7-Day Nail Fungus Treatment: Options & What to Know | US Guide Clotrimazole for Toenail Fungus: Does it Really Work? Laser Nail Fungus Treatment: Does It Really Work? Funginix: Your Guide to Healthy Nails Fungus on Nails: Treatment Options & What to Know Fusarium Nail Fungus: Causes, Symptoms & Treatment Foot Fungus Relief: Vinegar Remedies That Actually Work Nail Fungus Relief: Exploring Homeopathic Treatment Infrared Treatment for Nail Fungus: Does Skintyte Work? Laser Nail Fungus Treatment: Is It Safe? Laser Nail Fungus Treatment: Is It Right for You? Laser Treatment for Nail Fungus: Does it Really Work? Laser Treatment for Nail Fungus: Does It Really Work? Why Are My Toenails White? Causes & What To Do Nail Fungus During Pregnancy: Safe Treatment Options Nail Fungus Home Remedies That Actually Work Nail Fungus Product: What Really Works? Nail Fungus Urea Cream: Does it Really Work? Non-Prescription Antifungal: What Works & When To See a Doctor Toenail Fungus? Oregano & Tea Tree Oil Might Help Toe Nail Fungus Pill: Does it Really Work? Toenail Fungus Medications: What Actually Works? Toenail Patches: Do They Really Work? Top 5 Nail Fungus Treatments That Actually Work Why is My Toenail Falling Off? Causes & Treatments Toenails Coming Off? Causes & What You Can Do York Toenail Fungus: Treatment & Relief Options