Szibériai tigrisek születtek a Veszprémi Állatkertben

Két szibériai tigris született a Veszprémi Állatkertben, az állatok nyár közepétől már láthatók lesznek – tájékoztatta az MTI-t az állatkert igazgatója. Török László elmondta, hogy a két tigris május végén látta meg a napvilágot, az anyaállat, Kátya, akinek ők az első kölykei, nagy odafigyeléssel gondozza a fiatal ragadozókat. Az első orvosi vizsgálat során megállapításra került a nemük, a veszprémi tigris csapat egy nősténnyel, és egy hímmel bővült.

 Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A kistigrisek, három hónapos korukig csupán anyatejjel táplálkoznak. A szemük a második héten nyílik ki, addig az anyaállat közelében töltik napjaikat – fűzte hozzá. Szása, az apaállat 7 évvel ezelőtt, pár hetes korában érkezett az állatkertbe, mára mintegy 200 kilóssá növekedett – jegyezte meg Török László.

Szibériai tigrisek születtek a veszprémi állatkertbenFotó: MTI/Bodnár Boglárka

Körülbelül másfél hónap múlva kezdődik meg a két kistigris kiszoktatása a kifutóba, majd ezt követően látogathatják is a két tigriskölyköt. A kistigrisekről szóló hírek az állatkert honlapján és a közösségi oldalon is olvashatók majd.

tigris-1Fotó: Facebook/Veszprémi Állatkert


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!