Szemétnek hitte a kortárs műalkotást a takarítónő

Szemétnek hitte, ezért a kukába tette egy kortárs műalkotás egyes darabjait a takarítónő egy mannheimi templomban. Romana Menze-Kuh installációja a Behausung 6/2016 (Hajlék 6/2016) nevet viseli. A búvóhelyet formázó aranyszínű mentőfólia mellett a Philippuskirche evangélikus templom padlóján emberi alakokat formázó kisebb fóliadarabokat is elhelyezett a művész. Az installáció a hajlékot kereső, szükséget szenvedő embereket jelképezte.

hajlek-2

Menze-Kuh teljesen felháborodott és szólni sem tudott, amikor megtudta, mi történt alkotásával. “Sokként ért, és azt gondoltam, ez nem lehet igaz” – mondta szerdán a művész. Az eset január végén történt, azóta Menze-Kuh a kukába került fóliát a szemetesvödörrel együtt integrálta installációjába. “Ezzel új jelentést kapott. A nevét 6a/2016-ra változtattam” – mondta a művész. Gerd Frey-Seufert, a templom lelkésze értesítette az esetről takarítással megbízott céget is, de kérésének megfelelően a takarítónő számára nem lesznek következményei az esetnek. “Elég kellemetlen ez neki így is” – mondta a lelkész.

hajlek

Nem először fordult elő ilyen eset:

Takarítók tavaly szemétnek véltek és feltakarítottak egy üres pezsgősüvegek és konfettik alkotta installációt az észak-olaszországi Bolzano művészeti múzeumában, ahol később helyrehozták a hibát és újra kiállították a műalkotást, Bariban pedig két éve dobták ki egy galériában az alkotás részét képező újságokat, kartonpapírokat és süteménydarabokat. 2001-ben Damien Hirst brit művész sörös üvegekből, kávésbögrékből és túlcsorduló hamutartókból álló installációját takarították el a londoni Eyestorm Galériában. Három évvel később pedig Gustav Metzger német művész egy zsáknyi papírját és kartonját dobták ki a Tate Britain kiállításáról.

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!