- KERESÉS
A hatékonyabb keresés érdekében a cikk címében és a tartalomban is keresni fogunk
Kim Dzsong un, a mindig vidám gyárlátogató
Kim Dzsong un, az észak-koreai diktatúra vezetője, a Néphadsereg főparancsnoka, a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkára és Központi Katonai Bizottságának elnöke előszeretettel tekinti meg "virágzó országának" legkülönfélébb gyártási folyamatait és termékeit, amit aztán előszeretettel tesznek közzé a Koreai Központi Hírügynökségen keresztül....
A legijesztőbb tengeri féreg
A sósvízi halak számára komoly fenyegetést jelent ez az élőlény, amelyet egyszerűen csak Bobbit féregnek neveznek. Az Eunice aphroditois tengeri féreg változatos módjait ismeri áldozatai elfogásának, képes akár kettévágni a szerencsétlen prédát, vagy méreganyagot fecskendez a másik testébe és úgy ragadja magával.
Az 1993-ban felfedezett állat az óceá...
Elképesztő pózokba képes csavarni a testét a gumilábú táncos
A Rubber Legz művésznevet viselő profi táncos, Rauf Yasit, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egészen megdöbbentő, lehetetlennek tűnő pózokba képes csavarni a testét. A "gumilábú" táncos számára, úgy látszik, nincs lehetetlen mozdulat. Yasit egy kurd néptáncos fia, aki tinédzser kora óta rajong a breaktáncért. Az évek alatt egyedülálló mozgásstílu...
15 látványos műholdfelvétel
A Pearl-Qatar nevű mesterséges szigetcsoport a Perzsa-öbölben.
A világ legnagyobb repülőgép-temetője az arizonai Tucson-ban.
A világ egyik legforgalmasabb repülőtere, a Pekingi Nemzetközi Repülőtér.
A madridi Almudena temető 5 millió ember végső nyughelye.
Velence semmivel sem összetéveszthető vörös háztetői.
Szállítás...
A természet utat tör magának
A természet szinte mindenhol utat tud törni magának. A növények képesek akár a betonon, a járdán, a házfalakon vagy idegen anyagok között is életben maradni. A következő képek bebizonyítják, hogy a természetnek nem lehet útját állni. Nem is gondolnánk, hogy az élet milyen szokatlan helyeken is képes utat törni magának.
Fotó: Ireena Nieuwenhuis-Wor...
Megújulnak a bankjegyek
Megújítja a bankjegysorozatot a Magyar Nemzeti Bank. Először a tízezer forintos bankjegyek változnak. Az MNB 2014 és 2018 között újítja meg az 1997 és 2001 között bevezetett jelenlegi bankjegysorozatot, és újratervezett, továbbfejlesztett, a hamisítás ellen az eddiginél jobban védett bankjegyeket bocsát ki. A korszerűsített bankjegyeket a feldolgozó és ...
Sárga gumikacsák árasztották el a Dunát
Sárga gumikacsák árasztották el tegnap a Dunát: a budai felső rakparton, a Margit híd és a Batthyányi tér közötti szakaszon rendezték meg az első magyarországi Kacsafutamot. A gumikacsák versenye a 90-es évek óta tartja lázban a világot, többek között Ausztráliában, Nagy-Britanniában és Szingapúrban is megrendezik. A kacsák vízre bocsátásához kapcsolódó...
Különleges hangulatú képek az 50-es évekbeli Hongkongról
Fan Ho, az ismert és elismert kínai fotós az 50-es és 60-as években sok időt szentelt annak, hogy megörökítse a Hongkong (Hong Kong) utcáin zajló életet, az ott élő emberek mindennapjait. Fan Ho 1949-ben költözött Sanghaiból Hongkongba és az első pillanattól kezdve fontosnak tartotta, hogy dokumentálja a hétköznapi pillanatokat. Munkája nyomán rengeteg ...
Kiállítja a pincéjében megtalált 6500 éves csontvázat az amerikai múzeum
A saját pincéjében nemrég felfedezett 6500 éves emberi csontvázat állít ki a philadelphiai Penn Museum. A látogatók szombattól vehetik szemügyre a maradványokat. A csontvázra a múzeum munkatársai találtak rá az épület pincéjében, akik egy 1922 és 1934 közötti expedíció papírmunkájának digitalizálásakor találtak utalásokat a csontvázra.
A 6500 éves cson...
Az egyik legjelentősebb hazai késő bronzkori régészeti lelőhely került elő
Valószínűleg az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb hazai késő bronzkori régészeti lelőhelye került elő a 21-es számú főút szélesítése miatt elvégzett ásatásokon, a Nógrád megyei Jobbágyi község határában – mondta el az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének régésze az MTI-nek. Váczi Gábor hozzátette: a 3400-3500 éves bronzkori temetőben több mint szá...