Túlélte az agyevő amőba támadását egy 16 éves fiú

Részben egy nehezen hozzáférhető gyógyszernek köszönhetően élte túl a ritka agyevő amőba csaknem mindig halálos támadását egy 16 éves dél-floridai fiú. Sebastian DeLeont két héttel ezelőtt szállították az orlandói Floridai Gyermekkórházba olyan súlyos fényérzékenységgel és fejfájással, hogy a fiatal nem tudta elviselni, ha bárki is hozzáért – mondták el...

Drónfelvétel készült a földrengésben szinte teljesen elpusztult olasz faluról

Több faluban és településben is súlyos károkat okozott a szerda hajnali olaszországi földrengés, amely következtében a legutóbbi jelentések szerint 247-en életüket vesztették. A túlélők utáni keresés további folytatódik. A földrengés az olasz fővárostól több mint 150 kilométerre levő térséget érintette, Lazio tartomány észak-keleti határán, az Appennine...

Egy csaknem teljes dodócsontvázhoz lehet hozzájutni egy angliai árverésen

A több mint három évszázada kihalt röpképtelen mauritiusi madár, a dodó egy csaknem teljes csontvázához lehet hozzájutni egy novemberi angliai árverésen, száz év után először. A természettudományi különlegességekre szakosodott sussexi aukciósház, a Summers Place Auctions félmillió fontot (180 millió forintot) meghaladó leütési árra számít a november 22-...

Közel kétszáz buddhista templomot rongált meg a földrengés a festői szépségű Baganban

Mianmarban négy ember halálát okozta a délkelet-ázsiai ország középső részét sújtó, 6,8-es erejű földrengés, és csaknem kétszázat megrongált a festői szépségű Bagan híres buddhista templomai és pagodái közül – közölte csütörtökön, a természeti csapást követő napon az állami média. A Global New Light of Myanmar című napilap hivatalos forrásokra hivatkozv...

A világ első, kutyáknak szóló kiállítása

Érdekes ötletet valósított meg Dominic Wilcox dizájner, aki létrehozta a világ első, kutyáknak szánt kiállítását Londonban. A festmények és különböző interaktív installációk elkészítésében több művész is részt vett, melyeket úgy alkottak meg, hogy azok lekössék a kutyák figyelemét, illetve szórakoztassák őket. A kiállításra érkező négylábúaknak igencsak...