A hajók inkább megkerülik Afrikát az olcsó az üzemanyag miatt

Olyan olcsó az üzemanyag, hogy a nagy óceánjáró teherhajók inkább megkerülik Afrikát, hogy csökkentsék a költségeiket. Mindez a SeaIntel nevű cég elemzéséből derült ki, amely 2015 második félévének adatait összesítette.

3

“Összesen 115 hajó spórolt úgy, hogy az Ázsiába tartó visszafele úton inkább megkerülték a Jóreménység fokát, annak ellenére, hogy odafelé még igénybe vették a Szuezi-csatornát. 112 hajó az USA keleti partvidékéről tért vissza, három hajó európai kikötőből indult.

Azzal, hogy ennyi hajó vállalta a hosszabb, de mégis olcsóbb utat, a Szuezi-csatorna üzemeltetőinek kiesése is megduplázódott: szakértők szerint a közzétett 2,8 százalékos csökkenés helyett csak 1,9 lett volna, ha nem lesz ennyire olcsó a hajók üzemanyagául szolgáló bunkerolaj. A csatorna üzemeltetőinek továbbá az is rossz hír, hogy az elemzők szerint azok a hajók, amelyek mégis a csatornán mennek keresztül, csak azért teszik, mert köztes kikötőkben is meg kell állniuk. Ha ez nem így lenne, 22 útvonalból 22 lenne olcsóbb még úgy is, hogy egész Afrikát körbe kell hajózni.

2

A kibővített Szuezi-csatorna új medre

Arra is van magyarázat, hogy a lényegesen hosszabb út mégis hogy éri meg jobban: a teherhajózásban az elmúlt évtizedben bevezetett, hatékony hajózási technikák miatt. A slow steaming és a super slow steaming nevű megoldás a korábbi 25 csomós utazósebességet először húsz, majd 12 csomóra vette vissza, hogy a gazdaságosabb üzemanyag-felhasználással, illetve az optimálisan járatott dízelmotorokkal komoly mennyiségű pénzt spórolhassanak meg.” – írja az Index

1

Az Edith Maersk a világ legnagyobb teherszállítója

Index | GCaptain


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!