Összeütközött egy brit atom-tengeralattjáró egy kereskedelmi hajóval

Összeütközött egy brit atom-tengeralattjáró egy kereskedelmi hajóval Gibraltár közelében – jelentette be a spanyol külügyminisztérium csütörtöki közleményében, egyúttal magyarázatot kért az Egyesült Királyságtól az előző napi balesetre, amelyben senki sem sérült meg, és nem keletkeztek komoly károk sem.

gibraltarGibraltár (Fotó: Wikipedia/Port of Gibraltar)

Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a brit haditengerészet HMS Ambush nevű, 7400 tonnás, nukleáris meghajtású tengeralattjárója a spanyol hatóságok tudtával gyakorlatozott a térségben. A baleset az egyik alámerüléskor következett be. A tengeralattjáró az ütközést követően azonnal a gibraltári kikötőbe ment, ahol átvizsgálták, és megállapították, hogy csak külső sérüléseket szenvedett, amelyek nem érintik a nukleáris hajtóművet. A baleset körülményeit már vizsgálja a brit haditengerészet is. A Környezetvédők Akcióban nevű csoport szerint így sem lehet kizárni, hogy nukleáris szennyezést okozott a baleset, ezért követelik, hogy sürgősen végezzenek sugárfertőzés-mérést is az öbölben.

Egy 2012-ben készült felvétel az HMS Ambush tengeralattjáróról:

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!