Menekülés a tűzvész elől – ilyen keresztülhajtani a kaliforniai erdőtűzön

A rendkívül száraz és meleg időjárás miatt pusztító tűzvész tört ki Kaliforniában. A gyorsan terjedő erdőtűz szombat óta 250 négyzetkilométernyi területet perzselt fel a San Franciscótól északra található hegyvidékes területeken. A tűz legalább ezer épületet, köztük hatszáz házat semmisített meg eddig és még nagyjából kilencezret fenyeget. A tűzvész miatt tízezer embert kellett evakuálni.

Kalifornia

Kalifornia

Egy család több felvételt is készített arról, ahogyan a tűz elől menekültek a hegyvidéki Anderson Springs-ben található otthonukból. A YouTube-on közzétett videókhoz azt írták, hogy túl későn indultak el, ezért a lángoló erdőn keresztül kellett áthajtaniuk.

VIDEÓ:

Kaliforniában a súlyos aszály miatt néhány hónapja már vízkorlátozást is elrendelt az állam kormányzója. Kalifornia történetében még nem volt példa hasonló intézkedésre. A településeknek 25 százalékkal kellett csökkenteniük a vízfelhasználásukat. A Jerry Brown kormányzó által elrendelt korlátozás a lakosságra, a vállalatokra, a farmerekre és más fogyasztókra egyaránt kiterjed. Az egyetemi városoknak, golfpályáknak, temetőknek és más parkos területeknek jelentősen korlátozniuk kellett a fogyasztást. Az önkormányzatoknak 465 hektáron a gyepet szárazságtűrő tereprendezéssel kellett felváltaniuk, a városi díszkerteket és pázsitokat pedig tilos locsolni. A kormányzó azt követően döntött így, hogy a márciusi mérésekből kiderült: a Sierra Nevada hegység egyre fogyatkozó hótakarója mindössze 19 százaléka az évszak történelmi átlagának. A hegyekben lévő hó mennyisége jelentősen alatta marad az 1977-ben és 2014-ben mért 25 százalékos negatív rekordnak. Az aszály az élővilágot is érinti; a mocsaras területek, ahol rengeteg költöző madár él, a korábbi állapot töredékére zsugorodott.

Kalifornia

Kalifornia

A vízkorlátozás nem az első lépés, melyet a szárazság elleni harcban tettek. Március közepén a kormányzó egymilliárd dolláros, aszály elleni gyorssegélyt jelentett be, amit a víztározó módszerek fejlesztésére, a víz újrafelhasználására és a biztonságos ivóvízellátásra használnak fel. A szárazság miatt új megoldásokra volt szükség a vízkészlet megóvásának érdekében, ezért a víztározókat elkezdték fekete labdákkal befedni, hogy így csökkentsék a párolgást. Cikkajánló: 96 millió fekete labdát eresztettek egy Los Angeles-i víztározóba

fekete-labdak-5

fekete-labdak-2


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!