Létrehozták az első mesterséges intelligencia minisztériumot

Minisztériumot hoztak létre a mesterséges intelligenciával kapcsolatos ügyek előrelendítésére és kezelésére az Egyesült Arab Emírségekben. Sejk Mohamed bin Rasid al-Maktum kormányfő a 27 éves Omar bin Szultán al-Olamát nevezte ki államminiszternek a nemrég végrehajtott kormányátalakításkor.

“A következő globális hullám a mesterséges intelligencia. A legjobban felkészült ország akarunk lenni e téren” – írta Twitter-üzenetében a kormányfő. Hozzátette azt is, új kormánya jól tükrözi azt, hogy hazája a szakértelemre, a tudományokra és a technológiára összpontosít.

Fotó: Tim Reckmann/Wikimedia Commons

A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy két új terület, a magas szintű kutatások és az élelmiszerbiztonság élére női államminisztereket nevez ki, előbbi feladata lesz egy Egyesült Arab Emírségek Mars-missziójának vezetése. Az öbölmenti állam év elején jelentette be, hogy 2021-ben űrhajót akar eljuttatni a Marsra.


BBC, MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!