Kutatás a történelem legrejtélyesebb eseménye után

A neandervölgyiek évezredeken át járták a Földet, gyakorlatilag hosszabb ideig, mint a ma élő, modern emberek. Sikeres és leleményes vadászok voltak, akik saját kultúrával rendelkeztek és folyton változó, fejlődő csoportokban éltek. Kihalásuk éppen ezért a történelem egyik legkorábbi és egyben legnagyobb rejtélye, melyre talán választ kaphatunk a Viasat History legújabb, ’A neandervölgyiek apokalipszise’ című sorozatában.

Már viszonylag sok információval rendelkezünk a neandervölgyi emberek életével kapcsolatban. Természetesen vannak megcáfolhatatlan bizonyítékok, azonban még így sok feltételezés és puszta következtetés maradt.  Az egyik legnagyobb a kihalásukat övező rejtély körül forog. Vajon egy szupervulkán végzett velük vagy a modern ember megjelenése okozta a kihalásukat?

Azt mindenesetre tudjuk, hogy a modern emberek és a neandervölgyiek évezredeken át éltek egymás mellett, sőt idővel keveredtek is. Ez a keveredés azonban nem volt csak részleges, ugyanis a modern ember elterjedésével a neandervölgyiek visszaszorultak. Arról azonban nem maradt fent semmilyen bizonyíték, hogy ez békés vagy erőszakos visszaszorítás volt. A neandervölgyiek csontjain talált nyomok is inkább arra utalnak, hogy – noha veszélyes és durva életet éltek – sérüléseiket inkább vadászat közben szerezték.

Most tudósok és régészek keresik a választ arra, hogy vajon mi történt velük. Vajon egy háború a modern emberek és a neandervölgyiek között? Esetleg a modern ember által hozott fertőző betegség végzett velük? Vagy egy természeti katasztrófa? Ha ez utóbbi, akkor vajon az megtörténhet velünk is?

Kövesse Ön a tudósokból álló csapat munkáját, akik új nyomozásba kezdenek, mely talán választ adhat a neandervölgyiek kihalásával kapcsolatos kérdésekre november 16-tól hétfőnként 21 órakor a Viasat History műsorán.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!