Kirepültek a pilismaróti rétisasfiókák

Két rétisasfióka nevelkedett fel és repült ki a fészekből a Pilisi Parkerdő Zrt. pilismaróti erdészetének területén egy háborítatlan völgyben, a Dunától néhány kilométerre. Lomniczi Gergely, az erdőgazdaság szóvivője elmondta, hogy egy rétisaspár tavasszal rakott fészket a területen, majd sikeresen nevelték fel utódaikat. A két tojó a napokban hagyta el szülei fészkét. A faj nagyon érzékeny az emberi zavarásra, kotlási időben csaknem 100 négyzetkilométernyi saját területet igényel, ezért a fészek nyugalmát az erdészet szakemberei biztosították.

A rétisas ragaszkodik költőhelyéhez, a fészek környékének háborítatlansága esetén akár egy évtizedig is helyben maradnak, visszatérnek a párok. A faj fokozottan védett, természetvédelmi értéke egymillió forint. Mivel halakat, madarakat, hüllőket és kisebb emlősöket fogyaszt, elsősorban a magas fákkal benőtt, vizes területek vidékét kedveli, Magyarországon százas nagyságrendben fészkel.

Fotó: Pilisi Parkerdő

Az erdőgazdaság által kezelt területekre az örökerdő-gazdálkodás eredményeként számos faj visszatért, a Buda környéki erdőkben újra megtelepedett az aranysakál, a Pilisi Parkerdőben nőtt a denevérkolóniák száma. A Pilisi Parkerdő Zrt. az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom megyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. A cég kezelésében lévő erdőket évente mintegy húszmilliónyian látogatják, a kirándulókat csaknem 1000 kilométer jelzett turistaút, mintegy 600 kilométernyi ajánlott erdei kerékpáros útvonal és több kilátó várja.

Fotó: Pilisi Parkerdő
MTI fotó/Fertő-hanság Nemzeti Park


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!