Kezd kialakulni egy újfajta ingatlan bélési kultúra Magyarországon

Kiadó albérletekre és szobákra mindig van kereslet, különösen Budapesten. Régebben főleg magánemberek vásároltak ingatlanokat befektetési célból, majd kiadták őket. Kereset kiegészítésnek ez egy meglehetősen gyakori módszer volt a 2000 évek elején. Egyetemek, főiskolák közelében meglehetősen könnyű volt kiadni a lakásokat, melyeket leginkább fiatalok vettek ki, akik nem kaptak kollégiumi férőhelyet. Manapság azonban már egyre több család lakik albérletben, hiszen a növekvő ingatlanárak mellett már egyre nehezebb saját lakást vásárolni.

Ennek köszönhetően pedig az albérleteket leginkább párok és családosok veszik ki, és a tulajdonosok is inkább nekik adják ki, hiszen ők hosszú távra terveznek, nem költöznek haza a tanév végén. Az is fő szempont szokott lenni, hogy így nem kell három-négy különböző emberrel leszerződni, hiszen a diákok bár együtt bérelnek, de külön fizetnek. Számos rémtörténet és negatív sztori látott napvilágot a pórul járt főbérlőkről, és sok esetben fiatalokkal gyűlt meg a bajuk, persze családosokról is bőven akad negatív példa.

Egyre népszerűbbek a kiadó szobák Budapesten

Mivel egyre több pályakezdő, fiatal vagy munkavállaló érkezik Budapestre, így a lakhatást nekik is meg kell oldaniuk. Egyre többen döntenek inkább a kiadó szobák mellett, egyrészt mert ez költségtakarékosabb megoldás, másrészt könnyebb is egyetemistaként kiadó szobát találni, mint kiadó albérletet. A kiadó szobákat leginkább céges tulajdonú ingatlanokban adnak ki, a magántulajdonú tulajdonosok inkább egybe szeretik kiadni az ingatlant, még akkor is, ha egyetlen lakója van.

A kiadó szobák minősége viszont sokszor magasabb, mint a magán tulajdonú albérletekén, ugyanis a cégek ügyelnek arra, hogy gazdagon felszerelt, gépesített szobákat adjanak ki, ezek pedig gyorsan gazdára is találnak. A kiadó szobák esetében is igénybe lehet venni a lakhatási támogatást, ami sok magántulajdonban lévő albérletről nem mondható el, így ez is döntő érv a kiadó szobák mellett. Egyes cégek például, mint a Global Best Property Zrt., még arra is figyelnek, hogy olyan lakók kerüljenek egy lakásba, akik között kicsi a konfliktus esélye.

Kik bérelnek leginkább kiadó szobákat Budapesten?

A kiadó szobák inkább a fiatalok körében népszerűek, legalábbis ez a tapasztalata a Global Best Property Zrt.-nek, akiknek az ügyfelei leginkább diákok és pályakezdő fiatalok. Sokan veszik igénybe közülük a lakhatási támogatást, amihez ugyebár száma is kell a bérlésről, ez pedig a céges ingatlanok esetében biztosítva is van. A kiadó szobák állapotát a Kiadó szoba Budapest oldalon tudjuk ellenőrizni, ahol jól látszik, hogy tiszta, felszerelt és felújított szobákba keresnek lakókat. A cég emellett azt is ígéri, hogy az előző lakó után visszaállítja az eredeti állapotokat, tehát az új lakók is tiszt és felszerelt lakásba költözhetnek be.

Ez pedig a szobát kereső fiatalok számára egy nagyon szimpatikus lehetőség. Mivel a kollégiumi férőhelyek száma meglehetősen korlátozott, így nagy igény van a kiadó szobákra is. Bár akadnak munkavállalók, akik szintén inkább szobát keresnek, azért ez a lehetőség még mindig inkább a fiatalok körében népszerű.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!