Kétezer kilométernél is többet repülhet megállás nélkül egy aprócska kolibri

Több mint kétezer kilométert is képesek repülni megállás nélkül az apró, tíz centiméternél is kisebb és három grammos tüzestorkú kolibrik. Amerikai ornitológusok a telelőhelyükre tartó madarak repülését figyelték meg. A tüzestorkú kolibri (Archilochus colubris) augusztus végén indul el az Egyesült Államok keleti részéből Közép-Amerikába. Az átlagban 62 napig tartó, háromezer kilométeres út a Mexikói-öböl északi partvidékét is érinti.

Tüzestorkú kolibri
Fotó: Wikipedia/flickr/jeffreyw 

Theodore Zentalm, a Hettiesburgban lévő Dél-Mississippi Egyetem munkatársa és kollégái a madarak szárnyfesztávolságán és testsúlyán alapuló számítógépes szimulációk segítségével megállapították, hogy a kolibrik – elsősorban a hímek – 2200 kilométert is képesek megtenni egyhuzamban. 2010 és 2014 között több mint 2700 kolibrit jelöltek meg többek közt adóvevőkkel az alabamai fészekrakó helyeken. Repülési és pihenési szokásaikat így jelkövetés és hálós befogás segítségével is figyelemmel kísérhették.

kolibri
Fotó: Wikipedia/Michelle Lynn Reynolds

Beigazolódott a kutatók feltételezése, miszerint az idősebb madarak korábban útnak indulnak és jóval hamarabb, jobb állapotban érkeznek meg céljukhoz, mint a fiatalok. A hímek és a tojók közt nem mutatkozott lényeges különbség. A pihenésre és táplálkozásra szánt idő általában csak 1-4 napig tartott. A szakértők eredményeiket a The Auk: Ornithological Advances című szaklapban mutatták be.

Tüzestorkú kolibri
Fotó: Wikipedia/Joe Schneid


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!