Járni és beszélni tanul a kisfiú, akinek az agya jelentős része hiányzik

Néhány héttel ezelőtt járták be a világot azok a képek, amelyeken egy floridai kisbaba, Jaxon Buell volt látható az első születésnapján. A kisfiú egy rendkívül ritka veleszületett rendellenességgel, az úgynevezett anenkefáliával jött a világra, aminek következtében nemcsak a koponyájának, de az agyának is jelentős része hiányzik. Jaxon szülei; Brittany és Brendon örömmel osztották meg a fiukról készült fotókat, mivel csodának tartják, hogy megünnepelhették Jaxon első születésnapját. Az ilyen rendellenesség miatt ugyanis a magzatok vagy már az anyaméhben meghalnak, vagy röviddel a születésük után, ezért is elképesztő, hogy Jaxon már elmúlt 1 éves. A kisfiú története a születésnapját követően kezdett villámgyorsan terjedni, azóta pedig a szülők számtalan pozitív és negatív kommentet kapnak.

Jaxon

Jaxon

Jaxon

A szülők a terhesség ötödik hónapjában szembesültek a kisfiuk állapotával, de úgy döntöttek, hogyha Jaxon-nak nincsenek fájdalmai, és az állapota nem veszélyezteti az édesanyját sem, akkor megtartják. Az orvosok elmondták, hogy a kisfiúnak nem lesznek fájdalmai és Brittany ki tudja hordani a babát, de valószínűleg csak pár napig fog élni. A jóslatok ellenére Jaxon túlélte a kritikus napokat és szeptemberben megünnepelhette az első születésnapját is. A szülők tudják, hogy bármelyik nap megtörténhet a tragédia, amivel nagyon nehéz együtt élniük, de igyekeznek pozitívak maradni és a lehető legnagyobb szeretetben nevelni a kisfiukat.

Jaxon

Jaxon

A kisfiú számára létrehozott Facebook-oldalt már több mint 200 ezer ember követi. A kórházi számlákra és Jaxon gyógyszereire már nagyon sokan adományoztak, eddig már több mint 29 millió forintnyi dollárt gyűjtöttek össze a számára. Jaxon szülei nagyon hálásak mindenkinek segítségért és köszönik, hogy olyan sokan gondolnak rájuk. Nemrég közzétettek néhány videót, melyben az látható, ahogy Jaxon éppen beszélni tanul. A “hello” és az “I love you”, vagyis a szeretlek, már nagyon jól megy neki.

Jaxon

Jaxon

Jaxon

Jaxon

Jaxon

Jaxon

VIDEÓ:

A very excited Jaxon was working on his “I love you’s” this morning! #JaxonStrong

Posted by Brandon Buell on 2015. október 7.

Fotók: Jaxon Strong – Facebook


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!