2018-ban is megrendezésre kerül az évek óta töretlen sikernek örvendő Comedy Wildlife Photography Awards, ahol a legviccesebb állatfotók szállnak versenybe egymással. A nemzetközi versenyt már a kezdetekben is kimagasló érdeklődés övezte, s a különleges fotópályázat népszerűsége az elmúlt években csak még tovább nőtt. A negyedik alkalommal meghirdetett fotóversenyre idén is ezrével érkeztek a legjobb pillanatban elkapott képek a természetrajongó fotósok jóvoltából. A győztes kihirdetésére még várni kell, de az biztos, hogy a zsűrinek idén sem lesz könnyű dolga, hiszen a beküldési határidő még le sem zárult, de már most számos olyan fotót tartanak számon, ami végső győzelemre is esélyes lehet.
A vicces fotópályázatnak komoly célja van, hiszen a verseny megálmodói, Paul Joynson-Hicks és Tom Sullam, az állatvédelem fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet és a Born Free Alapítvánnyal is együttműködnek, mely a veszélyben lévő fajok fennmaradásáért és a vadon élő állatok élőhelyének megóvásáért küzd világszerte. A legemlékezetesebb fotókból minden évben kiadnak egy könyvet, az eladásából befolyó bevétellel pedig az állatvédő szervezeteket támogatják.
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-6.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-14.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-4.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-2.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-12.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-17.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-13.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-16.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-10.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-8.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-18.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-7.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-15.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-11.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-5.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-9.jpg)
![Legviccesebb állatfotók](https://www.erdekesvilag.hu/kepek2/vicces-allatfotok-versenye/allatfotok-1.jpg)