Ismét kudarcba fulladt a több millió négyzetkilométeres bálnarezervátum létrehozása

Idén is kudarcba fulladt a kísérlet arra, hogy 20 millió négyzetkilométeres bálnarezervátumot hozzanak létre az Atlanti-óceán déli részén, miután az erre vonatkozó javaslat nem kapta meg a szükséges mennyiségű szavazatot kedden a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságnak (IWC) a szlovéniai Portorozban zajló közgyűlésén. Brazília, Argentína, Uruguay, a Dél-Afrikai Köztársaság és Gabon indítványát 38 tagország támogatta a 64-ből, 24 ország – köztük a bálnavadászatban érdekelt Japán, Izland és Norvégia – nemmel szavazott, kettő tartózkodott. A javaslat elfogadásához háromnegyedes többségre lett volna szükség.

balnarezervatum-3Fotó: Wikipedia/NOAA Photo Library

pupos-balnaFotó: Wikipedia

A bálnarezervátum létrehozásáról már 1998 óta folyik a vita brazil kezdeményezésre, a javaslat 2014-ben és 2012-ben sem kapta meg a kellő támogatást. A déli félteke országai a bálnaleső idegenforgalom fellendülését remélnék egy olyan hatalmas zónától, amelyben menedéket találnának a 20. században a kihalás szélére sodródott bálnafajok. A kezdeményezők rámutattak, hogy az 1900 és 1999 között leölt hárommillió bálna 71 százalékát a déli féltekén ejtették el.

balnarezervatumFotó: Wikipedia/Zorankovacevic

balnakFotó: Wikipedia/Evadb

“Szomorú, hogy több mint 50 cetféle a jövőben sem talál biztos menedékre” – jelentette ki a Greenpeace Ausztria szóvivője. A Greenpeace azon fáradozik, hogy a bálnavadászati bizottság alakuljon át bálnavédelmi bizottsággá – tette hozzá. Az IFAW nemzetközi természetvédő szervezet szerint a dél-atlanti bálnarezervátumról beterjesztett határozati javaslat nem pusztán a vadászati tilalomról szól, hanem a tengeri emlősök átfogó, egyéb veszélyeket, köztük a környezetszennyezést vagy a hajóközlekedést is figyelembe vevő védelméről.

A világon jelenleg két bálnarezervátum van, az egyik az Indiai-óceánon, a másik pedig az Antarktiszt övező vizeken.

14Fotó: Wikipedia/Whit Welles

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!