Hogyan változtatta meg a keresőoptimalizálás a tudományt?

Egy-két évtizeddel ezelőtt a tudomány úgy nézett ki, hogy a kutatók kutattak, eredményeiket közzétették a néhány meglévő tudományos folyóiratban, majd az új dolgok szép lassan átszivárogtak a gyakorlati megvalósításban részt vevő helyekre. A szélesebb publikum nem igazán fért hozzá ezekhez az adatokhoz, a tudományos közösség egy zárt egészet alkotott.

Ebbe az állóvízbe dobott követ a Google, amikor az egész internetet kereshetővé tette, és az információ már bárki számára pillanatok alatt, ingyenesen elérhető lett. Sőt, megindult a verseny a tudományban, hiszen mindenki meg akarta mutatni a tudását és eredményeit, így a keresőoptimalizálásra is szükség volt.

Napjainkra a SEO a tudományban is nélkülözhetetlen, hiszen nem elég jónak lenni valamiben, azt el is kell juttatni az emberekhez. Legyen szó kutatási anyagokról vagy egy jó seo szakember szolgáltatásairól, a Google ma már kihagyhatatlan az egyenletből.

A legújabb kutatási anyagok SEO-ja

A kutatási anyagoknál nagyon jellemző a hivatkozás (link), külön mérőszámnak is számít egy-egy publikáció hivatkozásainak száma. Ezek között is vannak erősebb vagy gyengébb említések, pont úgy, ahogy a Google is eltérően értékeli az interneten fellelt linkeket.

A gyakori hivatkozás miatt azonban a régóta pályán lévő vagy sok pénzzel rendelkező kutatók előnyben vannak a keresőben történő felbukkanáskor. Egy-egy új téma így csak úgy kerülhet be a találati listák elejére, ha a rendszeres tartalomkészítés mellett a linképítés használatára is ráfekszik.

A vadiúj fejlesztésekben persze nagyon sok pénz is van, ha azt a való életben felhasználják. A nagyvállalatok kutatási / fejlesztési részlegei ezért külön marketing büdzsével rendelkeznek, melynek célja a közönséghez való eljutás. Ennek része a SEO is.

Szakemberek szolgáltatásainak SEO-ja

A tudományhoz tartozik a különféle szakemberek szolgáltatásainak, weboldalának keresőoptimalizálása is. Ez a munka már kifejezetten azért kerül elvégzésre, hogy minél több ügyfelet hozzon az adott vállalkozásnak, a legjellemzőbb módja ennek a havidíjas keresőoptimalizálás és SEO.

Először itt is csak létrejöttek a kapcsolódó weboldalak, de amint az első szolgáltató már költött a SEO-ra, a többiek sem maradhattak le. A keresőoptimalizálás hatása ezen a területen hatalmas, ma már szinte egyetlen olyan szakterület sem kerülhet jó helyekre a találati listákon, mely nem költ a SEO-ra. Egész egyszerűen azért, mert a versenytársak is költenek, és aki kimarad, lemarad.

Ahogy egyre több weboldal kapcsolódik be a versenybe, úgy egyre nagyobb erőfeszítések szükségesek a korábbi eredmények megtartásához, vagy a régebben piacon lévő versenytársak megelőzéséhez. Reneszánszát éli a tartalomkészítés és edukálás, egy sima weboldal napjainkban már nem elég. A szövegírásnak, blogolásnak és videógyártásnak emellett további előnyös hatásai is vannak. Reputációt építenek, és az oldal tulajdonosát szakértővé avatják. Különösen fontos ez, amikor a beeső látogatókat valódi vásárlókká kell konvertálni. A SEO hatása a tudományra így mára már felbecsülhetetlen előnyökkel jár, és az ilyen feladatok szükségessége várhatóan tovább nő majd a jövőben.


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!