Hatalmas jéghegy szakadt le az Antarktiszról

Óriási, hatezer négyzetkilométer kiterjedésű jégtömb vált le az Antarktiszról – írta meg a BBC hírportálja. A tudósok már májusban megjósolták, hogy nyáron leszakadhat a Larsen C jégselfből, vagyis a parti síkságról a tengerbe belenyúló jégtömegből egy hatalmas darab egy törésvonal mentén, amelyet évekkel ezelőtt fedeztek fel. A jégtömb elszakadását egy amerikai műhold észlelte szerdán. A nagyjából 350 méter vastag jegű Larsen C az Antarktisz nyugati részén terül el, feltartóztatva az őt tápláló gleccsereket. A kutatók évek óta figyelemmel kísérik a selfjég törésvonalának alakulását. A szakemberek az Antarktisz jégselfjeinek olvadását a globális felmelegedés következményének tekintik.

Forrás: NASA/John Sonntag

A Larsen C jégself az Antarktisz negyedik legnagyobb selfje. A most levált hatalmas jégtömb hasadását először 2014-ben észlelték, és tavaly már azt jósolták a tudósok, hogy pár éven belül leszakadhat. Idén májusban azonban Dan McGrath geofizikus, az US Geological Survey amerikai tudományos kormányszervezet munkatársa figyelmeztetett, hogy a jéghegy már a nyáron leszakadhat, s ezzel a self jégtömegének mintegy 10 százalékát veszíti el. A 200 méter vastag táblás jégtömb nagyon lassan mozog és a közeli jövőben nem is jut messzire, de továbbra is folyamatos megfigyelés alatt tartják a kutatók. Az áramlatok és a szél valószínűleg az Antarktisztól északra tolják, ahol veszélyeztetheti a hajózási útvonalakat.

Forrás: MIDAS Project, A. Luckman, Swansea University
Forrás: British Antartic Survey 

Az amerikai Aqua szatellit infrás érzékelője tiszta víz megjelenését jelezte a self és a jégtömb közötti hasadékban szerdán. A víz melegebb, mint a környező jég és levegő. “A hasadás az elmúlt hetekben alig látszott a beérkezett anyagokban, ám a jelzés annyira világos, hogy ezek szerint teljes hosszúságában meg kellett nyílnia” – értékelte az adatokat Adrian Luckman professzor, aki a Midas Projekt keretében a Swansea Egyetemen a legközelebbről tanulmányozta a jégtömb viselkedését. Az európai Sentinel-1 műholdradar rendszere is készített képeket az elmúlt órákban a jégtömbről, amely szintén megerősítheti a leválását. A műhold ugyanis érzékelni tudja az óriási jégtömb jégselftől való legcsekélyebb elmozdulását is.

Forrás: NASA/SUOMI NPP/Simon Proud


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!