Egyre nő az albínók elleni támadások száma Afrikában

Egyre nő az albínók elleni brutális támadások száma Afrikában. A következő hónapokban több országban is választásokat tartanak, és a jelölteknek ilyenkor szokása, hogy a győzelem érdekében varázslókhoz fordulnak, akik borzalmas módon, a pigmenthiányos emberek testrészeiből készítenek, állításuk szerint, sikert és gazdagságot hozó főzeteket – figyelmeztet az ENSZ emberi jogi szakértője.

A szervezet szerint augusztus óta a dél- és kelet-afrikai területek hat országából jelentettek albínók elleni támadásokat. A fekete mágia hívei felhasználják szertartásaikhoz a pigmenthiányos afrikaiak testrészeit és szerveit. “Az albínók a régió legsebezhetőbb emberei közé tartoznak” – írja közleményében Ikponwosa Ero, az ENSZ emberi jogi szakértője, hozzátéve, hogy a pigmenthiányos afrikaiak életét ma már állandó rettegés hatja át az olyan emberek miatt, akik az életüknél is többre tartják a testrészeiket. A vöröskereszt jelentése szerint a boszorkánydoktorok akár 75 ezer dollárt is fizetnek egy albínó holttestéért.

Veszélyben vannak az afrikai albínók

Az ENSZ már idén márciusban figyelmeztetett, hogy 2015 veszélyes év lehet a tanzániai albínóknak: az októberi választások közeledtével megszaporodhatnak az albínók elleni támadások, mivel a jelöltek szokása, hogy a győzelem érdekében varázslóhoz fordulnak. Tanzánián kívül, ahol gyakoriak az albínók elleni, sokszor halálos kimenetelű támadások, Mozambikban, a Közép-afrikai Köztársaságban és más afrikai országokban is tartanak választásokat a következő hónapokban. Az elmúlt 15 évben legalább 75 albínót, köztük gyerekeket öltek meg Tanzániában.

Veszélyben vannak az afrikai albínók

Veszélyben vannak az afrikai albínók

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!