Bezárják az angliai “horrorállatkertet”, ahol közel 500 állat pusztult el négy év alatt

Bezárják azt az angliai állatkertet, ahol csaknem félezer állat pusztult el négy év alatt az igazgatóság hibájából vagy nemtörődömségéből, sőt egy állatgondozó is életét vesztette tigristámadásban, aminek ugyancsak a gondatlanság volt az oka. Az illetékes helyi hatóság egyhangúlag úgy döntött, hogy nem hosszabbítják meg az Anglia északnyugati részén, Dalton-in-Furnessben fekvő South Lakes Safari Zoo működési engedélyét.

Bezárják az angliai

Egy múlt héten közzétett kormányzati vizsgálat feltárta, hogy 2013 januárja és 2016 szeptembere között 486 állat pusztult el az állatkertben az igazgatóság hibájából. A vizsgálat szerint a “horrorállatkertben” elhanyagolták az állatorvosi ellátást, rémesek voltak a higiéniai körülmények és az állatok táplálása sem volt megfelelő.

Bezárják az angliai

Bezárják az angliai

A konkrét “rémtörténetek” között említi a jelentés, hogy egy vörös óriáskenguru koponyasérülésekbe pusztult bele, egy sarkantyús teknős életét az elektromos kerítés oltotta ki, egy leopárdteknős kihűlésben halt meg, hat egészséges oroszlánkölyköt és több páviánt pedig csak azért öltek meg, mert nem volt elég hely az állatkertben. Az őrök elárulták a nyomozóknak, hogy a vezetés a tetemek suttyomban való eltüntetésére és titoktartásra utasította őket. A hatósági vizsgálat a biztonsági előírások hanyag betartásának tulajdonítják azt is, hogy 2013 májusában egy szumátrai tigris megölhetett egy 24 éves női alkalmazottat. A vizsgálati eredmények alapján azt javasolják, hogy az 1994-ben megnyílt állatkert tulajdonosát állítsák bíróság elé.

MTI, BBC


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!