Ahol hét gyermek közül egy nem éli meg az ötödik születésnapját (18+)

Földünknek az újszülöttekre legveszélyesebb régiója a szubszaharai Afrika. A csecsemőhalandóság vezető okai között szerepel a koraszülés, a kis súllyal születettek aránya, az anya rossz egészségi állapota, alultápláltsága, alacsony termete és túl fiatal kora, ami szintén növeli az újszülött-halálozás kockázatát. Ahol a gyermekek száma gyorsabban növekszik, mint azok a lehetőségek, amelyek biztosítják a felnövekvő generáció számára a szükséges iskolákat, egészségügyi intézményeket, vagy akár csak az élelmiszer-ellátást, illetve a fiataloknak a munkahelyet, ott egy egész ország helyzete romlik meg.

Tény, hogy az évek előrehaladtával javulnak a gyermekek életkörülményei. A malária gyógyszere és a kanyaró, tetanusz vagy a pneumococcus elleni védőoltás, ami a bakteriális tüdőgyulladás kórokozója, életmentőnek bizonyultak. A mosdóhigiéniai termékek és a tiszta ivóvíz segítségével csökkennek a hasmenéses megbetegedések, melyek még manapság is a gyermekhalálozás 14 százalékát idézik elő. Ennek ellenére Afrika több országában, köztük Csádban is, minden hetedik gyermek meghal az ötödik születésnapja előtt. 2001-ben 4,5 millió gyermek nem érte meg az ötéves kort – ez az egész világon hasonló korban elhunyt gyermekeknek körülbelül a fele.

A legtöbb gyermekhalál elkerülhető lenne, ha rendelkezésre állna tiszta ivóvíz, szúnyoghálók, védőoltások és gyógyszerek. Gyakran a megfelelő táplálkozás sem megoldható: a világon meghalt gyermekek mintegy egyharmada azért betegszik meg, mert szervezetük a hiánytáplálkozás következtében legyengült. Az újszülöttek szakszerű ellátásának hiányát mutatja, hogy a halálesetek 41 százalékát születés utáni komplikációk okozzák.

(18+) A képsorozat felkavaró képeket is tartalmaz!

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában

Gyermekhalálozás Afrikában


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!