A világ legkisebb ugróegerét foghatta be egy kínai férfi

A világ legkisebb háromujjú törpe ugróegerét találta meg egy hszincsiangi falu poros útján egy kínai madarász. A kis rágcsálónak szerencséje volt, ugyanis az autó sofőrje a sötétben csak véletlenül vette észre – számolt be róla a kínai média. A természetjáró Csen Ven-csie kíváncsiságból hazavitte és azóta megfigyelés alatt tartja az aprócska állatot. A kis ugróegér nem sokkal nagyobb mint egy műanyag ásványvizes palack kupakja, súlya pedig az egyjüanos fémpénzével azonos. A Hszinhua hírügynökség tudósítójának elárulta, hogy a pici állat rendkívül szeret aludni, volt olyan nap, hogy 17 órán át szundított a farkát a nyaka köré tekerve. Csen egyébként úgy döntött, hogy bár megszerette, szabadon engedi a törpe ugróegeret.

ugroeger

Csiang Vej az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület egészség-megelőzési központjának kutatója elmondta, hogy az ugróegér egy törpe példányával állnak szembe, amely eredetileg Hszincsiang déli, sivatagos részein fordul elő. Megtalálhatók még a szomszédos Kanszu tartományban és Belső-Mongóliában is, valamint más országokban, köztük Kazahsztánban. Csiang elmondta, az állatok a száraz, sivatagos élőhelyükön ugrálva haladnak. Ahhoz túlságosan kicsik, hogy zsiradékot raktározzanak el a testükben, azt a farkukban teszik, amelynek hossza duplája a magasságuknak. A kíváncsi ugróegérnek nevezett állat élettartama két év körül van, évente 3-4 utódot hoznak a világra. Az újszülöttek mogyorószem nagyságúak.

ugroeger-2

MTI


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!