Ahogyan környezetünk számára is fontos, hogy visszaszorítsuk az olyan anyagok használatát, amelyek az érzékeny ökoszisztémát károsítják, úgy időnként a szervezetünknek is szüksége van egy kis pihenésre.
Ennek egyik eszköze a méregtelenítés. Ilyen kezdeményezés, egyfajta pozitív kihívás a “száraz november” is, amikor az alkoholfogyasztást tesszük kicsit parkolópályára. Nézzük meg, miért jelentős ez!
Száraz hónap
Leginkább egy hónapos időtartamról szokott szó lenni, amikor is valaki bevállalja, hogy ezen idő alatt egyáltalán nem fog alkoholt fogyasztani, így hozzásegíti szervezetét a regenerálódáshoz, feltöltődéshez. Ebben nemcsak az a jó, hogy garantáltan nem érezzük majd a másnaposság tüneteit, hanem több jótékony hatása is lesz a folyamatnak a szervezetünk egészére nézve.
Száraz hónapot általában novemberben szoktak tartani, mintegy előre felkészítve a szervezetet az ünnepi időszakkal együtt járó tevékenységekre. Azonban ma már egyre többen vélik úgy, hogy sokkal előnyösebb, ha a januárt tartják szárazon, mert ahogyan előre nem tudjuk kipihenni sem magunkat, annak sincs értelme, hogy előre próbáljuk meg felkészíteni a testünket a nagyobb igénybevételre.
Mi nem szeretnénk állást foglalni abban, hogy melyik hónapban célszerű tartani – tulajdonképpen ha novemberben is és januárban is száraz hónapot tartunk, a szervezetünk csak hálás lesz érte, tehát bátran vállaljuk a kihívást!
Mi történik a méregtelenítés időszaka alatt?
Említettük, hogy az egészségi állapotunkra jó hatással van az, ha egy ideig nem iszunk alkoholtartalmú italokat. Lássuk, pontosan miről is van szó!
Az egyik első szembetűnő változás az lesz, hogy jobban tudunk aludni. Ezt szinte rögtön, már az első héten tapasztalhatjuk majd. A jobb pihenés következtében pedig sokkal energikusabbak leszünk. A méregtelenítés kezdetén a bőrünk is ragyogóbbá válik.
Az önmegtartóztatás második hetétől pedig mentálisan is egyre jobban és jobban leszünk. Könnyebben tudunk fókuszálni, koncentrációnk megnövekszik. Ezenkívül pedig az emésztésünk is stabilizálódik.
Csak ezek után következik a máj regenerációja, majd a hangulat javulása, ami annak köszönhető, hogy kevésbé leszünk érzékenyek. Egyes esetekben még testsúlycsökkenést is tapasztalhatunk.
A negyedik héttől normalizálódik a vérnyomás, és általánosságban elmondható, hogy erősebbnek, egészségesebbnek, energikusabbnak érezzük magunkat.
Méregtelenítés nélkül
Ha olykor nem iktatunk be méregtelenítéssel töltött időszakokat az életünkbe, akkor az alkoholnak több esélye van kifejteni mérgező hatását. Bomlásterméke, az acetaldehid – ami egyébként a másnaposságért is felel – egy erősen mérgező vegyület, és képes még a DNS-ben is kárt tenni. Éppen ezért akár rövid, akár hosszú távon gondolkodunk a méregtelenítésben, célszerű támogatni szervezetünket a megfelelő étrend-kiegészítőkkel. A Reset magas ciszteintartalmú készítményei hasznosak lehetnek ebben.
Alkoholt mindig felelősen és mértékkel fogyasszunk – akkor is, ha rendszeresen méregtelenítünk mellette!