Shady Ramzy természetfotóst teljesen elvarázsolja az esőerdők világa, éppen ezért szinte naponta a borneói vadont járja, s eközben megörökíti annak sokszínű flóráját és faunáját. A lelkes fotós természet, illetve állatvédőként is tevékenykedik, és fotóival szeretné felhívnia figyelmet az esőerdők sérülékeny ökoszisztémájára, illetve annak megóvására. Borneón az állat-és növényvilágot már régóta fenyegeti a hatalmas mérteket öltő erdőirtás.

Az indonéz szigetvilágban elterülő Borneó Földünk harmadik legnagyobb szigete, melynek területén három ország: Indonézia, Malajzia és Brunei osztozik. A teljes sziget lakossága 2010-ben 19,8 millió fő volt. A sziget legmagasabb pontja a Mount Kinabalu, a maga 4095 méterével. Borneó területén található az ázsiai térség egyik legkiterjedtebb, legegybefüggőbb trópusi esőerdőállománya, melynek mérete azonban a maláj ipar, valamint más, multinacionális cégek faigényének köszönhetően napról napra csökken. A világ jelenlegi trópusi fakitermelésének mintegy fele Borneóról származik. A fakitermelésen túl az esőerdők területét tovább csökkentik a folyamatosan szaporodó pálmaültvevények is. Jelentős faállomány pusztult el az 1997-ben és 1998-ban a szigeten pusztító erdőtűz miatt is.



A még meglevő esőerdők jelentik a borneói orangután, valamint több endemikus, ritka faj, mint például a borneói törpeelefánt, a szumátrai orrszarvú vagy a ködfoltos párduc egyetlen természetes élőhelyét. A sziget Délkelet-Ázsiában egyedülálló természeti értékekkel rendelkezik, és a WWF (Természetvédelmi Világalap) szerint a legtöbb itt élő fajt a kipusztulás fenyegeti. 1996 óta évente átlagosan 2 millió hektár területen vágták ki az erdőt, ami napjainkra eredeti méretének felére csökkent.
Barna langúr


Jávai makákó


Borneói ködfoltos párduc


Bordás krokodil


Szalagos varánusz


Keleti szarvascsőrű

Meninting-jégmadár

Örvös ricsóka

Örvös halción

Szundai halászbagoly

Platánmókus


Borneói nagyorrúmajom


Emsemakákó


Borneói orangután



Fotók: Shady Ramzy/Instagram
























