50 éves az újjáépített Erzsébet híd

Az Erzsébet híd a magyar hídépítő mérnökök és a hazai ipar egyedülálló teljesítménye volt. Átadását követően csaknem negyed századig rendszerében világrekorder, hetven éven át Duna-rekorder, és az egyetlen olyan híd, amely a folyót 290 m-es középnyílásával mederpillér nélkül ívelte át. A világ első, konstrukciójában sok újat hozó, acélpilonos lánchídja volt. 1898 és 1903 között épült, nem sokkal a Ferenc József nevét viselő híd (ma Szabadság híd) után. Az időközben Genfben merénylet áldozatául esett Erzsébet királynéról nevezték el. A hidat 1903. október 16-án adták át a forgalomnak. Az összes súlya 11 170 tonna, az összes költsége: 12 403 000 korona volt. A hídon a villamosforgalom 1914-ben indult meg.

Erzsébet híd

A Erzsébet híd a második világháború áldozatává vált: 1945 januárjában a visszavonuló német csapatok felrobbantották. Nem tudni pontosan miért, de a négyből csak a budai hídfő déli lánckamrájában robbant fel a töltet. Az elszakadó déli lánc így nem tartotta tovább az útpálya súlyát, ami dél felé csavarodva rántotta magával a budai oldalon álló pilont a Dunába. Az északi lánc ugyan megsérült és összeroncsolódott, viszont nem szakadt el. Pesten a hídfő állva maradt, és egészen az új híd építésének kezdetéig emlékeztetett a háború pusztítására.

Erzsébet híd

Erzsébet híd

Ötven éve, 1964. november 21-én adták át a II. világháború alatt megsemmisült, majd újjáépített hidat a közforgalomnak.

Erzsébet híd
Az épülő Erzsébet híd

Helyreállítására a budapesti Duna-hidak közül utolsóként került sor. Sok vitát szült, hogy érdemes-e helyreállítani a régi hidat a régi helyen, vagy esetleg egy teljesen új hidat építsenek más vonalvezetéssel. Végül Sávoly Pál modern külsejű, de az eredeti pilléreket hasznosító terve alapján, 1961 és 1964 között történt meg az újjáépítés. Végül 1964. november 21-én adták át a forgalomnak. A 6300 tonnás acélhíd 29 darab, egyenként 90 tonnás hídtagból áll, ezt a terhet alig több, mint ezertonnányi kábel tartja.

Erzsébet híd

erzsebet-hid

Erzsébet híd
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Erzsébet híd
Kombókép az Erzsébet hídról. Balra Szigetváry Zoltán 1964-ben készült felvétele az épülő hídról, jobbra fia, Szigetváry Zsolt fotója, amely 2014. november 20-án készült. 


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!


Ha érdekesnek találod a cikket,
oszd meg ismerőseiddel is!